Nézzük, hol tart a tudomány ebben a kérdésben. A Cambridge Egyetem kutatói 13 napon keresztül voltak képesek egy petri-csészében életben tartani egy embriót. A Philadelphiai Gyermek kórház kutatói pedig arról számoltak be, hogy bárány magzatokat tartottak életben négy hétig az általuk fejlesztett folyadékkal teli „bio-zsákokban”.
Ha ez a két csúcstechnológia valahol találkozna a közeljövőben, az azt jelentené, hogy képesek lennénk egy emberi petesejtet a megtermékenyítéstől egészen a méhen belüli fejlődés végéig életben tartani „testen kívül”. A Yale Egyetem vezető szülészprofesszora, Carlo Bulletti szerint ez az áttörés már nincs is messze, ő ugyanis azt jósolja, hogy tíz éven belül kifejlesztik a mesterséges méhet. Terve szerint ez egy UV védelemmel ellátott, zselészerű proteinos anyaggal teli üvegkocka lenne.
A magzatot az anya vérével tartanák életben, melyet egy mesterséges tüdő látna el oxigénnel, egy műszív keringetné és mű vesék szűrnék.
Hozzáteszi, hogy először természetesen állatokon tesztelnék, melyeknek embriója nagyjából megfelel egy emberi magzat méretének. Olvass még a témában






