Azt hinnénk, hogy az ektogenezis, azaz a testen kívüli, mesterséges méhben fejlődő magzat realitása még tudományos fantasztikum, pedig – ha elég pénze van valakinek – hamarabb valósággá válhat, mint gondolnánk. Tedd fel magadnak a kérdést: ha megtehetnéd, hogy úgy legyen gyereked (vagy gyerekeid) hogy a terhesség és a szülés minden létező kellemetlenségét, kockázatát és az egészségedre, a testedre vagy a karrieredre gyakorolt összes negatív hatását kiküszöbölhetnéd, nem gondolkodnál el rajta? És mindezt természetesen úgy, hogy semmilyen veszély nem fenyegeti emiatt a babát.
Nézzük, hol tart a tudomány ebben a kérdésben. 2016-ban a Cambridge Egyetem kutatói 13 napon keresztül voltak képesek egy petri-csészében életben tartani egy embriót. Tavaly pedig a Philadelphiai Gyermek kórház kutatói számoltak be arról, hogy bárány magzatokat tartottak életben négy hétig az általuk fejlesztett folyadékkal teli „bio-zsákokban”.
Ha ez a két csúcstechnológia valahol találkozna a közeljövőben, az azt jelentené, hogy képesek lennénk egy emberi petesejtet a megtermékenyítéstől egészen a méhen belüli fejlődés végéig életben tartani „testen kívül”. A Yale Egyetem vezető szülészprofesszora, Carlo Bulletti szerint ez az áttörés már nincs is messze, ő ugyanis azt jósolja, hogy tíz éven belül kifejlesztik a mesterséges méhet. Terve szerint ez egy UV védelemmel ellátott, zselészerű proteinos anyaggal teli üvegkocka lenne.
A magzatot az anya vérével tartanák életben, melyet egy mesterséges tüdő látna el oxigénnel, egy műszív keringetné és mű vesék szűrnék.
Hozzáteszi, hogy először természetesen állatokon tesztelnék, melyeknek embriója nagyjából megfelel egy emberi magzat méretének.
Ez a vívmány megkönnyítené a gyermekvállalást a meleg pároknak és azoknak a nőknek, akinek egészségügyi probléma miatt nem lehet gyereke. Először természetesen csak a leggazdagabbak tudnák igénybe venni, azonban nem olyan régen még az IVF, azaz a mesterséges megtermékenyítés is csak a legkiváltságosabbak lehetősége volt, manapság pedig már egy átlagember is élhet vele.
A testen kívüli terhesség egyéb kérdéseket is felvet. Ha a nőknek nem kellene szülési szabadságra menniük, munkahelyükön jobban teljesítenének, így könnyebben kapnának nagyobb fizetést és előléptetést. Emiatt vajon hány nő választaná az ektogenezist, még akkor is, ha orvosilag nála nem lenne indokolt? A béranyaságot is elfelejthetnénk, hiszen a technika teljesen kiváltaná.
Szintén érdekes témakör az abortusz kérdése ebben az esetben. Ha az anya meggondolja magát, elvetethetné a mesterséges méhben fejlőd magzatot is?
És ha igen, akkor itt is a három hónapos kor lenne a határ, ahogy a rendes terhességnél? Talán az is előfordulhatna, hogy egy nem-kívánt terhességnél a magzatot áttennék egy mesterséges méhbe és születés után örökbe lehetne fogadni.
Annyi bizonyos, hogy rengeteg gyermektelen embernek adna reményt és óriási lehetőséget a mesterséges méh, ugyanakkor a komoly morális kérdések miatt nagyon szigorúan kellene korlátozni, hogy ki, hogyan és mikor vehetné igénybe. A tudományos fejlődés mindig ilyen problémákkal járt a múltban is, és akkor még nem is említettük a vallást: vajon mely egyházi felekezetek kelnének ki magukból amiatt, hogy a nők méhe helyettesíthetővé válik?
Abban mindenesetre az összes tudós, orvos és filozófus egyetért, hogy ezekre az erkölcsi dilemmákra fel kell készülnünk, mert a tudomány hamarabb elhozhatja a testen kívüli szülés realitását, mint ahogy arra az emberiség fel tud készülni.
