🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
7/10 Javítja az emlékezést
Velem sokszor előfordul, hogy az sem jut eszembe, mit ebédeltem előző nap, de olyan számok gitárszólóját tudom eldúdolni hibátlanul, amiket utoljára 15 évvel ezelőtt hallottam. Az Alzheimer-kóros vagy demenciában szenvedő emberek számára egy dallam előhozhat régen elfeledett emlékeket.
8/10 Segít leküzdeni a beszédhibákat
Aki beszédhibával küzd, szinte sosem ússza meg – főleg gyerekként – hogy ne csúfolják miatta és ez a trauma az egész életére kihat. Mivel az éneklés az agy több pontját stimulálja egyszerre, segíti a területek közötti kommunikációt és javíthatja a beszédhibát. Ed Sheeran azt nyilatkozta, ő úgy küzdötte le a dadogást, hogy megtanulta kívülről Eminem egyik albumát.
A síró kisbabákra szokták mondani az idősebb rokonok, hogy „nem baj, csak erősödik a tüdeje”. Emögött több igazság van, mint gondolnánk és a dalolás ugyanezt a hatást éri el, így az asztmás betegeknek is kifejezetten ajánlott, hiszen a légzőizmok erősödnek tőle.