Az eredmények szerint közel 6,6 millió embert érint a koronavírus elszenvedése miatt kialakult mentális, pszichés és az agyműködést érintő egyéb károsodás.
Nyolc év után egy mondat az autópályán, ami mindent átírt
A betegségen átesettek 77%-kal nagyobb valószínűséggel voltak érintettek memóriazavar kialakulásában, 50%-kal nőtt meg körükben a stroke kockázata, 80%-os esélyük volt epilepszia és görcsroham előfordulására. 43%-kal nagyobb valószínűséggel alakult ki náluk mentális zavar, például szorongás vagy depresszió. 42%-kal gyakrabban találkoztak mozgászervi problémákkal, 35%-kal nőtt a lehetősége az enyhe vagy súlyos fejfájásnak. A szembetegségek valószínűsége, úgy mint homályos látás vagy retinagyulladás 30%-os volt, a hallászavarok pedig 22%-os gyakorisággal jelentek meg.
Az epidemiológus szakértő szerint nagyobb oafigyelést igényelne a megelőzés és többet kellene foglalkozni a Covid utáni világ jelenségeivel. Ehhez nemzetközi szinten is összhangolt munka lenne szükséges, amely egyelőre hiányosságokat mutat. Talán valóban úgy gondoljuk, hogy túl vagyunk ezen az egészen és nem akarjuk észrevenni, mit szenvedtünk el a Covid miatt és mit hagyott ránk ez a betegség.
Következő cikkünkEz a gyomnövény az egyik legjobb vérnyomás- szabályozóA meténgfélék családjába tartozó, amerikai származású közönséges selyemkóró (Asclepias syriaca) egyre többek szemében szálka, de mégis nagyon helytelen lenne egyoldalúan, csak a vélt hibáit felróni neki, - mégpedig csak azért, mert a fennmaradásra törekszik, - és az értékeit figyelmen kívül hagyva ítélkezni felette. A szívre…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






