5/5. Megengedő magatartás
Sokan összekeverik a megengedő, elfogadó magatartást a meghunyászkodással, pedig a kettő messze nem ugyanaz. Előbbi biztosítja a partnernek a megfelelő mértékű szabadságot a kapcsolaton belül, lényegében azt jelenti, hagyjuk, hogy a másik felünk továbbra is felnőttként, önálló döntéseket hozhasson.
Nehogy azt gondold, hogy ez alapvető! Sokak számára korántsem az – és itt jön az, amikor a megengedő magatartás bűntudatkeltésben csapódik ki. Tehát amikor egy nő úgy mond igent egy pasis hétvégére, hogy közben megsértődik, féltékeny lesz, vagy éppen bezárkózik. Megengedő magatartást követ, látszólag mindenre rábólint, de valójában rossz érzéseket generál a másikban, aki lehet, hogy így inkább el sem megy szórakozni.
Hosszútávon ez eredményes? Egyáltalán nem az, és még rövidtávon is káros lehet. A megengedő magatartás csak akkor vonzó férfiak számára, ha azt komolyan is gondolod, és itt sem mindegy a mérték. A többségben ugyanis zavart kelt, ha neked „minden mindegy”, és nem mered, vagy egyszerűen nem akarod kimondani azt, amit gondolsz. Olvass még a témában
„Kértem, hogy szégyen nélkül mondja el egy régi szexuális vágyát” – ha azt akarod, hogy a férjed nyitottabb legyen, kezdd a hálószobában
„Meg szokott még lepni időnként valamivel?” Ez a 13 kérdés megmutatja, hogy jó-e a férjed
Szégyellem, de titkolom a párom elől, hogy néha még mindig rágyújtok
„Nem bírtam nézni a vicces zoknijait” – A legpitibb indokok, amikért pasikkal szakítottak nők
Következő cikkünkUgyanazt a számot látod mindenhol? Ezt üzenik az angyalok az asztrológus szerintHallottál már az angyalszámokról? Azok szerint, akik hisznek benne, ezek a számok egyszerűen értelmezhető üzenetek az univerzumtól vagy éppen védőangyalainktól, amiknek könnyen megtanulhatjuk a szimbolikáját, így bármikor kapcsolatba léphetünk védelmezőinkkel – vagy éppen saját, belső intuícióinkkal. Folyamatosan felbukkanó…Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






