Manapság már nagyon sokféle módszer segíti a dohányosokat a szenvedélyükről való leszokásban. Akad köztük olyan is, amivel állítólag már egy nap alatt meg lehet szabadulni a cigaretta utáni sóvárgástól. Vannak, akik mégis ragaszkodnak ehhez a szokáshoz, mert lelkileg a rabjaivá váltak, hiába tudják, hogy ártalmas. Cikkünk nekik szól: ha már kártékony füsttel mérgezik magukat, legalább táplálkozzanak egészségesebben.
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
1/4 Hiába az elrettentő példák
Tudjuk, hogy a dohányosok számos betegségnek vannak kitéve. Elég sok elrettentő kampánnyal találkozunk. A Facebookon megjelenő videókon is látjuk, amelyeket haldokló, közeli hozzátartozójukról közzétesznek egyesek, hogy milyen szörnyű pusztítást képes véghezvinni az emberi szervezetben a rák, beleértve a füst által okozott fajtáit is.
A cigarettázók fokozottan ki vannak téve szív- és érrendszeri, illetve légzőszervi megbetegedéseknek. Rákból főként a tüdő-, a száj-, a gége-, a gyomor-, a húgyhólyag-, hasnyálmirigy- és végbélrák, valamint a leukémia fenyegeti őket.
A dohányosok jelentős hányada a szenvedélyével összefüggő betegségben hal meg, és még többen szenvednek kisebb kellemetlenségektől, például emésztési zavaroktól.
A legjobb, amit tanácsolni lehet nekik, hogy szokjanak le teljesen a dohányzásról. Ha azonban erre nem képesek, étrendjük megváltoztatásával kell megpróbálniuk csökkenteni a rizikóknak legalább egy részét.
2/4 A kockázatok mérséklése
A stresszes életmód, a helytelen táplálkozás, a telített zsírsavak, a só és az alkohol túlzásba vitt fogyasztása tovább növeli a súlyos betegségek kialakulásának veszélyét. Az egészséges táplálkozás, még ha nem is szünteti meg, legalább csökkenti ezeket a veszélyeket.
A dohányosoknak több C-vitaminra van szükségük, hogy semlegesítse a szervezetben a füstben lévő szabad gyököket, és akadályozza az élelmiszerek nitrogénvegyületeiből létrejövő, rákkeltő nitrozaminok kialakulását.
Kimutatták, hogy a dohányosok vérében 30%-kal kevesebb a C-vitamin, mint a nem dohányzókéban, mert a dohányosok gyorsabban élik fel C-vitamin készletüket.
A megfelelő szint fenntartásához sok gyümölcsöt és zöldséget kell enniük.
A C- és az E-vitamin, valamint a béta-karotin antioxidáns hatásánál fogva gátolja a cigarettafüstben levő szabad gyököket káros hatásaik kifejtésében. E-vitamin a búzacsírában, avokádóban, növényi olajokban, kemény héjú gyümölcsökben és a különböző olajos magvakban található. A dohányzók vérében a béta-karotin szintje is alacsonyabb, mint a nem dohányzókéban.
Azok körében, akiknél a béta-karotin szint minimális, gyakoribb a tüdőrák. A legtöbb friss zöldségben és gyümölcsben, de főleg a paprikában, a paradicsomban, a brokkoliban, valamint a citrusfélékben és a szőlőben sok béta-karotin van.
A B-vitamin hiánya is hozzájárulhat a betegségek keletkezéséhez. Teljes kiőrlésű gabonafélékből, burgonyából, tésztafélékből, sovány húsokból és májból a B-vitamin pótolható.