Mégis hol itt a lehetőség?
Ha valamit szinte a nulláról kell kezdeni, akkor annak megvan a pozitív oldala is. Amikor rengeteg az átmenet és az átalakulás, akkor ott az esély arra, hogy teljesen új módon határozzuk meg magunkat és céljainkat.
Sokan nem találják annyira izgalmasnak a nagykorúvá válásukat, legalábbis nem arról van szó, hogy hirtelen minden megváltozik. Oké, jogilag felelősségre vonhatnak már komolyabban, de a többség (szerencsére) nem ezt tartja alapvetően szem előtt. A körülmények megváltoztak és 18 évesen még javában gimnazista voltam, ráadásul több évnyi tanulás állt előttem a főiskolán. Szóval, a 18. életév betöltése mérföldkő, de nem arról van szó, hogy valamit teljesen újra kellene kezdeni és újradefiniálásról sem igazán beszélhetünk.
Tegyük hozzá, hogy akkoriban tele vagyunk energiával és van bennünk egyfajta természetes optimizmus, amit azért kicsit talán megfakítanak az évtizedek.
Persze, manapság a fiatalok is többet aggódnak és tényleg nem feltétlenül annyira gondtalan az életük, mint mondjuk a mi szüleinknek vagy akár nekünk volt. Az életünk közepén azonban másként látjuk már a dolgokat, főleg azért, mert realisták vagyunk. A jövőnk már nem végtelen és nem tűnnek korlátlannak a lehetőségeink sem. Fizikai, mentális és anyagi korlátok látunk, jó adag felelősséggel megpecsételve. Terveink már nem olyan nyitottak, mint korábban és erőfeszítést igényel, hogy ne a visszapillantó tükröt lessük állandóan. Ezzel természetes módon együtt jár egy bizonyos nosztalgia az után, ami egykor volt még akkor is, ha jó a jelenlegi életünk és elégedettek vagyunk azzal, amit elértünk. Hát még akkor, ha nem… Olvass még a témában
A barátnőm elmondta, hogy szándékosan nem védekezett, hogy teherbe essen – nem tudtam, mit gondoljak
„Akkor vettem először komolyan a panaszkodását” – Férfiak, mi történt, amikor a feleség levette a jegygyűrűt?
Hogyan hozod meg a nagy döntéseidet? Derítsd ki, milyen döntéshozó vagy!
Ezért gondolom, hogy a „légy önmagad” az egyik legrosszabb életvezetési tanács
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






