Te már mérlegre tetted őket? Ezek a fájdalmak és felismerések rejlenek az életközepi válságban 

Te már mérlegre tetted őket? Ezek a fájdalmak és felismerések rejlenek az életközepi válságban 

Címlap / Életmód / Lélek / Te már mérlegre tetted őket? Ezek a fájdalmak és felismerések rejlenek az életközepi válságban 

A középkorú évek nagy átmeneteket hoznak a legtöbb ember életében: a gyerekek kirepülnek, a szülőknek pedig új, sokszor ismeretlen gondokkal kell megküzdeniük.

Mindez olykor zavarosnak, nehéznek sőt, fájdalmasnak tűnhet, de valójában lehetőséget ad arra, hogy újradefiniáljuk önmagunkat és az életünket. Éppen a múlt héten gondoltam bele: éppen csak elmúlok majd 40, mikor a lányom középiskolába megy. Ez manapság nagyon ritka és bár sokaknak kívánatosnak tűnhet ilyen „fiatalon” újra „önállónak” lenni, én egyelőre a legkevésbé sem várom ezt a pillanatot.

A kamaszkori kihívások, a kötetlenebb húszas évek után pillanatok alatt a harmincas-negyvenes évek végén találjuk magukat. Ennek felismerése nehéz lehet és kihívást jelenthet, de sok friss energiát is hozhat magával. 

Fiatalon általában rengeteg tervet szövögetünk, tele vagyunk reményteli ötletekkel, vágyakkal és ugyan kíváncsiak vagyunk arra, mi vár ránk hosszú távon, mégis lelkesen tervezünk a jövőnkkel kapcsolatosan.

Aztán beköszönt az életközepi időszak és azzal szembesülünk, hogy hirtelen a hátsó ülésre kerültünk saját életünkben. A betegségek és a halál gondolata nemcsak valami, ami másokkal történik, hanem reális veszéllyé válik és ismerőseink, szeretteink körében is egyre többször előfordul. Olyan kérdéseken kell gondolkoznunk és olyan helyzetekhez kell alkalmazkodunk, amik eddig fel sem merültek – legfeljebb csak szüleinktől hallottunk róluk.

Ezzel párhuzamosan változnak prioritásaink és terveink is, időről időre azt vesszük észre magunkon, hogy a múltba révedünk, és azt érezzük, amit még soha: lehet, hogy már késő bármit is újrakezdeni?

Nem vagy egyedül, ha ismerősek ezek a gondolatok

Azonban meg kell tanulni a múlton való merengés, összpontosítás helyett elfogadni, hogy bizonyos dolgok örökre megváltoztak és nem fognak már visszatérni. Sok búcsú már végleges, de az előremutató hozzáállás továbbra is az, ha az életközepi változásokkal szembenézve folytatjuk az életünket. 

A többség számára 40-50 év között sok minden történik egyszerre. A gyerekek (ha vannak), elhagyják az otthont, üressé válnak a gyerekszobák. Eközben a saját szüleink egyre több figyelmet és támogatást igényelnek, ami mellé belépnek olyan változások, mint a természetes, hormonális átalakulás, a változókor vagy éppen tanácstalanság a karrier tekintetében. Huh, még leírni is sok és mennyi mindenre nem tértünk ki!

Virginia Marinova/unsplash.com

Mégis hol itt a lehetőség?

Ha valamit szinte a nulláról kell kezdeni, akkor annak megvan a pozitív oldala is. Amikor rengeteg az átmenet és az átalakulás, akkor ott az esély arra, hogy teljesen új módon határozzuk meg magunkat és céljainkat.

Sokan nem találják annyira izgalmasnak a nagykorúvá válásukat, legalábbis nem arról van szó, hogy hirtelen minden megváltozik. Oké, jogilag felelősségre vonhatnak már komolyabban, de a többség (szerencsére) nem ezt tartja alapvetően szem előtt. A körülmények megváltoztak és 18 évesen még javában gimnazista voltam, ráadásul több évnyi tanulás állt előttem a főiskolán. Szóval, a 18. életév betöltése mérföldkő, de nem arról van szó, hogy valamit teljesen újra kellene kezdeni és újradefiniálásról sem igazán beszélhetünk.

Tegyük hozzá, hogy akkoriban tele vagyunk energiával és van bennünk egyfajta természetes optimizmus, amit azért kicsit talán megfakítanak az évtizedek.

Persze, manapság a fiatalok is többet aggódnak és tényleg nem feltétlenül annyira gondtalan az életük, mint mondjuk a mi szüleinknek vagy akár nekünk volt. Az életünk közepén azonban másként látjuk már a dolgokat, főleg azért, mert realisták vagyunk. A jövőnk már nem végtelen és nem tűnnek korlátlannak a lehetőségeink sem. Fizikai, mentális és anyagi korlátok látunk, jó adag felelősséggel megpecsételve. Terveink már nem olyan nyitottak, mint korábban és erőfeszítést igényel, hogy ne a visszapillantó tükröt lessük állandóan. Ezzel természetes módon együtt jár egy bizonyos nosztalgia az után, ami egykor volt még akkor is, ha jó a jelenlegi életünk és elégedettek vagyunk azzal, amit elértünk. Hát még akkor, ha nem…

A megoldás az életközepi válság kezelésére: Egyszerre csak egy utat járhatunk

Sokak számára a múltban rejlik egy olyan keserédes érzés is, ami a megváltoztathatatlanság tényéből fakad: mégpedig az, hogy mi mindent nem tettünk meg. Még a legbölcsebb döntéseink is más lehetőségek elvesztésével jártak és ez a tudat – főleg utólag – kifejezetten fájdalmas is lehet. Egy ideig együtt lehet élni ezekkel, ám különösen a hormonális változások mellett minden a felszínre kerül, mert az élet talán már nem jutalmaz olyan bőségesen.

Az öregedés és az élet elmúlásának jelei kívül-belül kritikává válhatnak és sokszor mi vagyunk azok, akik a legkeményebb kritikát fogalmazzák meg saját magukkal szemben. 

Szóval, szép lassan haladunk az úton, amit taposva folyamatosan tennünk kell azért, hogy lássuk a fényt a távolban akkor is, ha nehéz. Most lépünk bele abba a szakaszba, ami lehetőséget ad önmagunk újragondolására. Pont azért, mert gyökeresen más szempontok válnak fontossá, mint korábban. Ez a szakasz arról szól, hogy elmozdulunk önmagunk, teljes önvalónk, énünk felé. Miközben megtörjük az egónkat, megismerjük, kik is vagyunk valójában. Az életközepi válság pontosan ez: egy felhívás, hogy a külső, mások által is ismert személyiség mögé nézzünk, és felfedezzük a valódi ént, azt a valakit, akinek mindig lennünk kellett volna. 

Nyitókép: tabitha turner/unsplash+

VIDEO Közvetlen járat Budapestről: ezekkel a látnivalókkal csábít Tirana

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!