Ágytól asztaltól- szokták mondani, amikor egy kapcsolatban kenyértörésre kerül a sor. Nem meglepő, ha egy pár ritkán találkozik az asztalnál a napi rohanás miatt, de ha nem alszanak egy ágyban, arra már sokan csóválják a fejüket. Valóban a szerelem végét jelenti a külön hálószoba?
Egy amerikai kutatás 3000 házaspár bevonásával készült felmérése kimutatta, hogy a párok 31%-a régóta külön alszik és saját bevallásuk szerint nem is dönthettek volna jobban. Szakértők szerint nincsen ezzel semmi gond, ha a páros közös megegyezés alapján dönt úgy, hogy külön szobában térnek nyugovóra. Még javíthat is a kapcsolatukon, amennyiben az együttalvás valamiért nem működik.
Milyen okok indokolhatják a különalvást, az éjszakai válást?
Előfordulhat, hogy az egyik fél képtelen elaludni a másiktól, mert az hangosan horkol, lerángatja róla a takarót álmában, sőt egyenesen letaszigálja az ágyról. Erős indok lehet az is, ha a párnak eltérő alvási szokásai vannak. Például egyikük jóval hidegebb hőmérsékleten szeret aludni vagy képtelenek eldönteni, mennyi fény szűrődjön be a szobába, az egyik leengedné a rolót, míg a másik nem szeret vaksötétben az ágyába botorkálni.
Fontos szempont, ki milyen keménységű matracot szeret… Bár ezt még orvosolhatjuk is két egyszemélyes matraccal, ha elviseljük, hogy ilyen módon osztott lesz az ágy. A nagyon eltérő életritmus vagy munkabeosztás már olyan tényezők, amelyek ténylegesen indokolhatják a külön hálószobát.
A nyugodt alvás mindenkinek alapszükséglete és ha valamiért ezt képtelenek a pár tagjai közösen megteremteni, akkor valóban jobb külön álomra hajtani a fejüket.
Ettől a kapcsolat még nem működésképtelen vagy rossz. Semmiképp nem éri meg azon összeveszni, hogy ki kinek a hibájából nem tudta kipihenni magát. A folytonos összetűzés nappal is folytatódhat és tényleg váláshoz vezethet – akkor már jobb külön aludni.
Volt idő, amikor a külön hálószoba volt az alapvetés
Az együtt alvás normája és elfogadottsága egyébként egyáltalán nem volt magától értetődő, valójában a szükség hozta szokásba. Régen az emberek – hacsak nem magasabb társadalmi osztályba tartoztak – eleve képtelenek voltak megoldani a külön hálószoba kérdését, hiszen gyakran egy helyiségből állt az otthonuk.
Az egész család együtt aludt egyetlen nagy ágyban, ez volt az elterjedt. Egészen a 19. század közepéig megmaradt ez a szokás. Ekkor s higiéniai okokból és a nők függetlenségi törekvései miatt lassan mindenki szétcuccolt a saját hálójába. Később a női hálószoba már nem az önállóság jele volt, sokkal inkább egyfajta rideg és régimódi különcködésé, így a párok újra egy ágyban kötöttek ki. Mára az számít furcsának, ha egy pár tagjai külön alszanak.
Mindenesetre ahol problémát jelent a közös hálószoba és folytonos vitákhoz vezet a lámpaoltás ideje, a sötétítés, hőmérséklet kérdése, a kislámpa, aromagyertya használata vagy a másik horkolása, ott szakértők véleménye szerint valóban jobb megfontolni a különalvást. Fontos viszont jelezni a másiknak, hogy nem eltávolodni szeretnénk tőle, épp csak nyugodtan aludni.