Nem vagyunk együttérzőek, mert az túl fájdalmas – mutat rá egy új tanulmány

Nem vagyunk együttérzőek, mert az túl fájdalmas – mutat rá egy új tanulmány

Címlap / Életmód / Lélek / Nem vagyunk együttérzőek, mert az túl fájdalmas – mutat rá egy új tanulmány

Azok az emberek, akikkel szívesen tartom a kapcsolatot, többségükben nagyon empatikusak.

Sokszor látom rajtuk, hogy átérzik mások helyzetét, megértik azokat a mély témákat, amiket feszegetünk. Azonban már jóval kevesebben vannak azok, akik ezen a szinten túllépnek és tesznek is valamit azért, hogy egy kicsit jobb hely legyen a bolygó, ahol élünk. Persze teljesen megértem őket: sokszor előfordult velem is, hogy egyszerűen túltelítődtem a negatív információáradattól. Úgy éreztem, csak visszahúz a cselekvéstől az, ha még egy rossz hírt meghallok. 

Egyre több és több erőfeszítésbe kerül, hogy másokra is fokozottan figyeljünk, mélyebben együtt érezzünk a körülöttünk élőkkel, hiszen rengetegen vannak nehéz helyzetben. Egyszerűbb szemellenzőt húzni, szemet hunyni a borzalmak fölött és csak magunkkal, a hozzánk valóban közelállókkal törődni. Sokan ennek ellenére is mindent megtesznek azért, hogy másoknak segítsenek – de mégis hogyan lehet ekkora ellentét az emberek között?

„Az együttérzést általában tettek követik, segíteni akarunk másokon. Ugyanakkor a kutatásunkban azt találtuk, hogy az emberek egyre kevésbé akarják megtapasztalni az együttérzést, mert lelkileg megterhelőnek találják” – mondta Julian Scheffer, Penn State-i kutató.

nattrass/istockphoto.com

Ideje lenne, hogy ne csak a közvetlen környezetünkre gondoljunk

A család és a barátok iránti együttérzés a többségnek könnyebben megy – érthető okokból. Sokkal könnyebben azonosulunk a szeretteinkkel, ráadásul gyakran bennünket is érintenek közvetve és közvetlenül is az ő problémáik. Ehhez képest az idegenekkel, vagy távoli ismerősökkel való együttérzés sokaknak jóval nehezebb. Talán ez a magyarázata annak, hogy az emberek miért hajlamosak elfogultak lenni, célzottan osztogatni az együttérzésüket. 

A most készült tanulmányt elemzők szerint nagyon fontos feladata az emberiségnek, hogy fokozza az együttérzését, hiszen nehéz idők várnak ránk. Jó példa erre a globálisan, gyakorlatilag mindenkit érintő járványhelyzet, ami kiváló alkalmat kínál arra, hogy fejlesszük magunkat. Scheffer azt javasolja, hogy valamiképpen fel kellene készíteni az embereket az együttérzéssel járó szellemi erőfeszítésekre, mert ez ugyan egyénileg fájdalmas, mégis rendkívül előremutató folyamat. 

„Azok az emberek, akik nagyobb együttérzéssel bírnak mások iránt, sokkal nyitottabbak, empatikusabbak, ezáltal pedig együttműködőbbek akkor, amikor arra szükség van.”

– jegyezte meg.

VIDEO 10+1 sminkes trükk, amit bárcsak előbb tudtál volna

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»