Mi adta az ötletet annak idején, hogy megalapítsd a Mittersisterst?
2015-ben elsőként kezdtünk táskakészítő kurzusokat tartani. Amikor megalapítottam a márkát, a workshopok műfaja még egyáltalán nem volt a mindennapok része. Inkább hosszabb tanfolyamok léteztek, a rövidebb, élmény alapú, művészi alkotást alig 1-2 hely kínálta Budapesten, és külföldön sem volt ez még trend.
Engem két dolog motivált, amikor a workshop formátum mellett döntöttem. Egyrészt szerettem volna megélni a szakmámból, ami bőrdíszművesként nagy kihívást jelent egy ilyen kicsi piacon, ezért arra gondoltam, ha teljesen egyedi táskákat kínálok, ami a vendégek stílusát tükrözi, nagyobb eséllyel választhatják a vásárlók az én táskáimat.
Másrészt az egyetemi éveim alatt nagyon fontossá vált számomra a fenntarthatóság, ami egy érdekes kettősséghez vezetett, hiszen szerettem volna ebből megélni, mégis azt éreztem, hogy a világon már nincs szükség több táskára. Erre jelentett megoldást a workshop. Azáltal, hogy egy tömegtermeléssel teli világban olyan táskákat kínálunk, amikből az az egy van, nagyobb értéket adunk ezeknek a tárgyaknak. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. október 26. a numerológia szerint: újrakezdés és bátorság
A pillanat, amikor rájössz: a gyereked nemcsak idősebb, hanem sokkal önállóbb is lett
5 ősi rituálé, amit Halloween estéjén érdemes kipróbálnod, ha elengednél valamit a múltadból
„10 évig kerestem, és három országgal arrébb megtaláltam az anyámat” – Örökbefogadottak mesélnek róla, hogyan találták meg a rokonaikat
Fontos aspektus az is, hogy a tárgyak maximálisan a viselőjük személyiségét tükrözik, emellett pedig maga a workshop folyamat is egy szemléletformáló élmény, hiszen a vendégeink megtapasztalhatják, hogy mennyi idő és energia egy bőrtáska elkészítése.
A kurzusokon igyekszünk edukálni is a vendégeinket, sokat beszélünk tudatos vásárlásról, fenntartható folyamatokról és bemutatjuk az alapanyag elkészítésének az útját is.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






