Címlap / Életmód / Táplálkozás / Az édesburgonya nem is annyival...

Az édesburgonya nem is annyival egészségesebb, mint a sima

Valójában azonban elhanyagolható a különbség a két burgonyafajta között, legalább is, ami a tápértéket illeti – ízben és árban viszont már jócskán látszik.

5 csillagjegy, akit hidegen hagy a korkülönbség

Az édesburgonya jelenleg a diétázók és egészséges életmódot folytatók egyik kedvenc körete, mindenhez ezt eszik azok, akik figyelni akarnak az alakjukra. Még akár az olajban kisütött, technikailag sültkrumpli-féle édesburgonyáról is azt hisszük, hogy jót tesz nekünk, ellenben a nagy mumus régi krumpliról, amiről nyilvánvalóan tudjuk, hogy az ördög műve, és a sültkrumplit kerülnünk kell, mint a tüzet.

Pedig mindez csak a nagyon jó marketingnek köszönhető, a hagyományos burgonya van olyan egészséges, mint az édes társa, csak egy kicsit máshogyan. 

Ahhoz kétség sem férhet, hogy az édesburgonya egészséges – A-vitamin például rengeteg van benne, mint béta-karotin is, mindkettő elengedhetetlen a szervezet megfelelő működéséhez. Táplálkozási tanácsadók szerint ráadásul az édesburgonyában olyan antioxidánsok vannak, amelyek segítenek csökkenteni a szervezetben található gyulladásokat, ezzel közvetve még a rák megelőzésében is részt vesznek.

Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/3
Következő»
⚖️KisokosBMI-kalkulátortesttömegindex és haskörfogat
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

4 csillagjegy, akit a nyári forróság szerelembe sodor
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.