Ohh, azok a mosatlanok…
Minden lakótárs tudja, hogy a takarítás kényes kérdés, és emiatt könnyen egy konfliktus kellős közepén találhatjátok magatokat.
Mindegy, hogy a mosatlan edényekről vagy a fürdőkád tisztaságáról van szó, akadnak olyan részei a lakásnak (és az együttélésnek), ami például számodra magától értetődő, míg a barátnődnek kevésbé – és ez oda-vissza igaz.
De az tuti, hogy a „ki mosogasson ma?” kérdés nem egyszer felmerült már köztetek. Olvass még a témában
„Agyrázkódásom lett szex közben” – 10 röhejes történet, amikor abba kellett hagyni
„A szexuális életünk az esküvő után megszűnt létezni” – A szexuális élet kihívásai a házasságban
„Nem tragédia, hanem természetes szelekció” – Nők gondolatai a „férfi magány világjárványról”
„Ha elmosogatok lesz szex?” Az összefüggés a házimunka és az intimitás között
Hajszálak mindenütt
Azt már kislány korod óta tudod, hogy a hosszú hajnak megvannak a hátrányai, és ez nem csak a sokáig tartó fésülködésben, no meg nyári extra vállmelegítésben merül ki.
A hajszálak mindenhol megjelennek: a szőnyegen, a lepedőn, az íróasztalon, ha pedig ketten éltek a lakásban, ez dupla annyi problémát is jelent.
Persze ez leginkább a fürdőszobában tetőzik, hiszen a kád állandó dugulása már az első hetektől kezdve ismerősen hangzik, és nagyon úgy tűnik, hogy sosem lehet ezt a problémát rendesen megoldani.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





