Lehet, hogy nem akar majd elköteleződni
Legalábbis nem úgy, ahogy azt korábban tette. Nem arról van szó, hogy egy elvált férfi minden esetben teljesen elvesztené a hitét a házasságokban, azért arra is van példa, hogy a második, vagy akár a harmadik kedves lesz az igazi.
Viszont nem mellékes, hogy a partnered akar-e szembesülni a lagzin „három a magyar igazság” feliratú pólókkal…
A legtöbben felnőttként már sem esküvőre, sem a vele járó hercehurcára, sem a megjegyzésekre nem kíváncsiak, tudják, hogy házasság nélkül is lehet boldog a kapcsolatuk, sőt. Olvass még a témában
„Velem kedves volt, ezért nem érdekelt a dolog” – Ezért ne hunyj szemet, ha abúzust látsz
„Légy negatív, pofázz vissza és ne csinálj gyereket” – 10 tanács, ami javítja az életminőséged, de úgyse fogadod meg
Egy este összejöttünk a lakótársammal – másnap úgy tettünk, mintha semmi sem történt volna
„A huszonéves pasik úgy tekintenek magukra, mint valami fődíjra” – Miért választanak a fiatal nők egyre gyakrabban idősebb férfiakat?
Ugyanakkor érthető, hogy ez téged nem érdekel, főleg nem akkor, ha ez lenne az első házasságod.
Ezek az elvek ráhúzhatóak a gyermekáldás kérdéskörére is, tehát jó, ha a terveiteket minél előbb egyeztetitek, így legalább részben elkerülhetitek a nézeteltéréseket.
Következő cikkünkEláruljuk, hogyan heverheted ki a viszonzatlan szerelmetRettentően romantikusnak hangzik, hogy valakit tiszta szívedből tudsz szeretni – attól függetlenül, hogy az illető egyáltalán tudomást szerez-e erről. Igen ám, de a mennyei érzésnek pokoli fájdalom lehet az ára, amin nem lehet túllépni egyik napról a másikra. Az alábbiakban megosztunk veled néhány olyan gondolatot – részben F.…Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






