🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
7/10 Bámulás
Az olvasási nehézségek és a „bambulás” ugyancsak a demencia korai jelei közé sorolhatóak. Idővel természetes módon lassulnak a különféle funkcióink, viszont demenciára utaló jel lehet, amikor valaki túl sokat néz „csak úgy” maga elé. Amennyiben úgy tűnik, hogy az illető indokolatlanul sokáig néz valamit anélkül, hogy ennek tudatában lenne, az intő jel lehet. Olvasáskor a sorok kihagyása, olvasási nehézségek fellépése általános tünetnek tekinthető.
8/10 Csökkent ízlelő képesség
A demenciában szenvedők gyakran elfogyasztanak olyan ételeket és italokat, melyek megromlottak vagy egyáltalán nem finomak. Ennek oka az, hogy ízlelőbimbóik és a szaglásuk is gyengül, ezáltal nem képesek felismerni a romlott ételek ízét, nem tudják elkülöníteni egymástól az egyes élelmiszereket. Súlyosabb esetben az is előfordulhat, hogy emészthetetlen dolgokat, tárgyakat esznek.
Amikor egy általában figyelmes és udvarias személy hirtelen sértő dolgokat kezd el ismételgetni és úgy tűnik, egyáltalán nem is zavarják az elhangzottak, akkor az a demencia egyik jele is lehet – ráadásul talán a legfájóbb azok számára, akik a beteget gondozzák. Az érintett személy ugyanis elveszítheti a társadalmi jelzések olvasásának képességét, eltekinthet a klasszikus normáktól és úgy tűnik, nem is érti meg, mi a baj azzal, ahogy viselkedik.