A magyar a világ negyedik legelhízottabb népe. Kapcsolatunk a cukorral

Címlap / Életmód / Táplálkozás / A magyar a világ negyedik legelhízottabb népe. Kapcsolatunk a cukorral / 3. oldal

A magyar a világ negyedik legelhízottabb népe. Kapcsolatunk a cukorral

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

3. Egyél kiegyensúlyozottan!

Nem vagyok híve sem a napi hat, sem a napi három étkezésnek. Kellett idő, míg ide eljutottam, de már teljesen intuitívan eszem, akkor, amikor éhes vagyok. Nem kell velem egyetértened, de az mindenképpen fontos, hogy sose éheztesd magadat, mert ha túlságosan leesik a vércukrod, akkor jellemző módon gyorsfelszívódású, finomított cukrokban gazdag ételekkel fogod majd csillapítani az éhségedet. 

4. Fogyassz sok gyümölcsöt!

Hihetetlenül széles már az itthoni kínálat is, ha a gyümölcsökről van szó, kizárt, hogy ne találnál néhányat, amit örömmel fogyasztasz. Egyél belőlük rendszeresen, mert rendkívül egészségesek! A cukorfogyasztás szempontjából pedig lényeges, hogy csökkentik az édesség iránti vágyadat és – fontos hangsúlyozni – a bennük található cukrok továbbra is teljesen más közegben érkeznek, mint a finomított változatok. (Ezért másként is hatnak a testünkre.)

5. Figyelj a folyadékfogyasztásra!

A vízfogyasztás nagyon fontos, ugyanis a szomjúságérzet is kiválthatja a cukor iránti vágyat. De nem mindegy, mivel csökkented a szomjadat! Elképesztő mennyiségű cukor van a készen kapható üdítőkben. Lehet, hogy csak egy gramm cukor van decijében, de megiszol belőle legalább fél-egy litert! Máris magadhoz vettél 5-10 gramm cukrot pusztán a folyadékkal…

Olvass még a témában

Nagyon lényeges, hogy ezeket az italokat mellőzd és magad készíts üdítőket. Akár úgy, hogy gyümölcslevet facsarsz és kb. 1:10 arányban hígítod, de nagyon jó az is, ha friss fűszernövényeket, pl. mentát, citromfüvet használsz. Természetesen a teák is szóba jöhetnek, de itt sem cukorral érdemes édesíteni. 

6. Kerülj mindent, ami feldolgozott!

Ez drasztikus váltásnak tűnik és az is egy átlagos étrendet követő számára. Azonban a tudatosság nélkülözhetetlen része, ha eleget teszel ennek a kritériumnak. Bármit veszel a kezedbe, ami előre csomagolt, biztos lehetsz benne, hogy van benne cukor.

És ez nem csak az olyan nyilvánvaló ételekre igaz, mint pl. a keksz, vagy éppen a tejcsoki. Nagyon sok cukor van a joghurtokban, a félkész ételekben, a szószokban, de még a húskészítményekben is.

Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.