Milyen jövőbeli terveid vannak?
Mindig töröm a fejem valamin, most épp Karácsonyra készülök. Az egyik kollekcióm az Emlék-virágos karácsonyfa díszek, melyekben a mindenki által ismert Kalocsai terítők kelnek életre. A nagymamám hímzett ilyet rengeteget, azonban amíg régen a vitrinben, a polcon, a tv tetején megvolt a helyük, addig a mai lakberendezés nem szereti használni őket. Mindenkinek a garázsban, a padláson porosodik.
Így a gyönyörű kézimunka részeket ráapplikáltam gömbökre, szalagokkal ízlésesen kiegészítettem, és azt gondolom, így velünk lesznek nagymamáink, és közben eszméletlen szép lesz a karácsonyfánk is.

A másik kollekció a lézervágott fa díszek, melyekre kézzel magyar hímzés mintákat rajzolok, s a hátuljukra ráírom, hogy milyen tájegység, így szépek is, de tanulunk is közben. Ugyanígy festek üvegre is hímzéseket, az egyetemen tanult üvegablak festés technikával, így csodás üveggömbök is kerülnek a karácsonyfámra.
Aztán készülünk egy dunaszerdahelyi Mesés divatbemutatóra, ami szép adventi élmény lesz majd. Illetve nyitott műterem napot tartok december 8-án, ahova be lehet jelentkezni előre időpontra, és meg lehet nézni minden alkotásomat, beszélgetünk, fel lehet próbálni mindent, egy kicsit Aurorává válni, na meg persze rendelni is, amit megálmodtatok. Azt ígérhetem, hogy a műterem egy viselet mennyország, csupa virággal, színekkel, hímzésekkel, azt hiszem örök élmény. Olvass még a témában
Transzformatív mantrák novemberre: ez a neked szóló megerősítés a Skorpió szezonban
A Végítélet lapja: ezt üzeni a novemberi Tarot kártya a mély, transzformatív energiák mellé
„Nem jövök be a pasiknak, akik nekem tetszenek” – Hányszor voltál a Halo-effektus áldozata?
5 egyszerű és gyors halloweeni nasi, amit a gyerekek is imádnak
Aki ide belép, azt mondja, hetekre feltöltődik pozitív energiákkal és sok-sok népi történettel, miközben kacagunk, néha sírunk, de továbbvisszük mindazt, ami a sajátunk.
Nyitófotó: Némethné Kovács Elvira (Magyar Frida Kahlo – „Különleges felvidéki selyembrokát felsőt viselek, virág és ezüst szálas díszítéssel. A ruhát plázában vettem és hímzésekkel, gyöngyökkel varrtam ki. A lábszárvédő és a kesztyű kézzel hímzett, saját tervezés. A gyöngyös gallér Sárközi ihletésű, a nyakék festett Mária medálos, igazi korallos. Két koszorút viselek, az egyik kézzel készített viaszvirágos, nagyon különleges.”)
Következő cikkünkÍgy szabadulhatsz meg a kutyaszagtól – 4 egyszerű lépésNehéz olyan embert találni, aki ne szeretne maga mellé egy kutyust – legtöbbjüket azonban sokszor pont az állítja meg a kutyavásárlásban, hogy nem szeretnék, ha büdös lenne a lakásukKedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






