Sok szép sikert értél már el idehaza és külföldön is, melyekre gondolsz vissza a legszívesebben?
Az első nagy állomásom az volt, amikor Németországban a világ 3. legnagyobb ékszerkiállítására beválogattak, és ott a szakmai közönség azt mondta, ilyen ékszereket még sosem láttak.
A másik, amikor megálmodtam a Mesés Aurora FolkGlamour Divatbemutatót, álmomban nem gondoltam volna, hogy a világ számos pontján előadhatom! Ez divatbemutatónak álcázott magyar népi kultúra színházi előadás. Egy mesélő elmeséli mai nyelven a magyar népmese, ballada vagy legenda történetét, és táncosok, énekesek, színészek előadják a történetet. Persze mindenki Aurora kollekcióban tetőtől talpig. A legmesszibb pont Kanada volt, ahol jártunk vele, s a legboldogabb akkor voltam, amikor Győrben, szülővárosomban rendezhettem meg, de a leghálásabb azoknak vagyok, akik évről évre visszahívnak, hiszen annyi ilyen történetünk van, hogy öt életre elég lenne.
A harmadik pedig az, hogy a közösség oldalak és a média révén, szinte bárhol fordulok meg a világban, utánam szaladnak és megszólítanak: Aurora, követlek, és miattad vettem elő a nagymamám viseletét, vagy újra hordom az általad tervezett ékszert, amibe a családunk öröksége van beletervezve. Ez nagy felelősség, de hatalmas öröm is! Olvass még a témában
Kedves bók vagy nyomulás? Ezt csináld, ha a taxisofőr átlép egy határt
„Azt hittem, ott hal meg a műtőasztalon” – Sebészek mesélik el a legijesztőbb élményeiket
„Majd ha annyi idős leszel…” – az egyik legbosszantóbb mondat, amit egy fiatal hallhat
Válassz egy őszi manikűrt, megmondjuk, milyen karrier illik hozzád!

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






