Egy pszichiátriai kényszerkezeléstől tönkrement egy nő

Egy pszichiátriai kényszerkezeléstől tönkrement egy nő

Címlap / Életmód / Lélek / Egy pszichiátriai kényszerkezeléstől tönkrement egy nő

A nő sosem hitte volna, hogy a pszichiátriai börtönkórházban fog kikötni a balesettel végződő nézeteltérés után – a sors mégis éveket hozott számára a rémálomba illő helyszínen. Szerencsére lánya nem adta fel érte a harcot, és egy jogvédő szervezet segítségével végül kiszabadította édesanyját a börtönkórházból, ahol kis híján életét vesztette.

A 60 év körüli, budapesti nő egy nap összeveszett az anyjával. A veszekedés elmérgesült, dulakodni kezdtek, az idős anya elesett, és eltört a karja. A szomszédjuk kihívta a rendőrséget és a mentőket, a rendőrök pedig, a helyzetet látva, feljelentést tettek a nő ellen súlyos testi sértés miatt. Mivel a nő immár gyanúsított volt büntetőügyben, az ügyvédje azt javasolta: feküdjön be a pszichiátriára. Akkor ugyanis – pszichiátriai kórtörténettel – elmeállapotra hivatkozva nem fogják elítélni súlyos testi sértésért. A nő így is tett: befeküdt egy pszichiátriai osztályra.

Csakhogy onnan már nem volt kiút. A nőt hamarosan átszállították az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI). Abba az országos, hírhedt börtönkórházba, amit kifejezetten a zavart elméjű, elmebeteg bűnelkövetők számára tartanak fent. A kapu bezárult mögötte.

Időközben elindult és lezajlott a büntetőper is. Bár az idős édesanya kérte, ne ítéljék el a lányát, végül is ő csak elesett – a nőt súlyos testi sértés elkövetése miatt határozatlan idejű pszichiátriai kényszerkezelésre ítélték az IMEI-ben.

A börtönkórház zárt falai mögött a nő állapota hamar romlásnak indult. Nem csupán azért, mert folyamatosan tömték tudatmódosító szerekkel, hanem azért is, mert meglévő testi betegségeinek kezelésével érdemben senki nem foglalkozott. A nő hamarosan stroke-ot kapott, de nem vitték át másik kórházba, hogy a súlyos állapotot megfelelően ellássák.

VIDEO Így viseled az egyedüllétet, csillagjegyed szerint

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»