Rákgyógyítás a tradícionális tibeti orvoslásban
Indiában elszórtan, ősi hazájától elszakadva él egy nép, a tibeti, amely kultúrája mellett egy ősi orvoslás titkait is…
2013.08.30.
Indiában elszórtan, ősi hazájától elszakadva él egy nép, a tibeti, amely kultúrája mellett egy ősi orvoslás titkait is…
A Budai Allergiaközpont 430 óvodás gyereket vizsgált meg, és arra jutottak, hogy a klóros uszodai vízben zajlott edzések…
Az anyajegyekkel kapcsolatban sokan tartanak attól, hogy valami gond lesz velük, mégis alacsony azoknak a száma, akik rendszeresen…
A mai korra jellemző az eltúlzott betegségtudat, a felesleges sopánkodás, ahelyett, hogy tennénk valamit saját magunkért. Először is,…
Egyetlen csodaélelmiszer sem védhet meg a gyilkos kórtól, a megfelelően összeállított alapanyagokkal dolgozó tudatos táplálkozás azonban sokat tehet…
Létezik egy népcsoport Pakisztán területén, ahol nem ismerik a rákbetegséget. Egyszerűen nincs. Ahogy más betegség sincs – illetve…
Az emlőrákkal nem úgy veheted föl a harcot, hogy nem veszel tudomást róla. Éppen ellenkezőleg: tisztában kell lenned…
A mellrák korai felismerése feltétlenül szükséges a túlélés esélyének növeléséhez. Természetesen minden nőnek szükséges rendszeres mammográfiai vizsgálatra jelentkeznie,…
Tudtad, hogy egyes élelmiszerek fogyasztásával nő a rák kialakulásának kockázata? Hogy melyek azok az élelmiszerek, amelyekkel kitehetjük magunkat…
A szőlő egyik legfinomabb gyümölcsünk, gazdag C-, B6-vitamin és folsav forrás. Olyan nélkülözhetetlen ásványi anyagokat tartalmaz, mint a…
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.