Két hete minden nap 10 percet ugrálókötelezek: így érzem magam
Az egész azzal kezdődött, hogy írtam egy cikket az ugrálókötelezés előnyeiről. A végére pedig fel kellett tennem magamnak…
2025.01.30.
Az egész azzal kezdődött, hogy írtam egy cikket az ugrálókötelezés előnyeiről. A végére pedig fel kellett tennem magamnak…
Ha balkezes vagy, már gyerekként is megtanultad, hogy bizonyos dolgok kicsit nehezebbek számodra. A füzetben a spirál folyton…
Több vizsgálat szerint is január eleje a legdepressziósabb időszak – az ünnepek után ürességérzet marad bennünk, a nyár…
Az, hogy hány kilométert ajánlott egy nap megtenni, függ a céljaidtól, életkorodtól, egészségi állapotodtól és egyéb fizikai tevékenységeidtől,…
Újévkor hajlamosak vagyunk óriási fogadalmakat tenni, amikről azt reméljük, hogy azonnal elhozzák majd a változást. Sokszor azonban bölcsebb…
2018-ban, éppen decemberben kezdtem el súlyzós gyakorlatokat végezni, és azóta is nagy örömmel hódolok ennek az edzésformának.
Nem feltétlenül kell az ünnepeknek az otthonülésről és a kajakómáról szólnia – persze ilyenkor ember legyen a talpán,…
Nem mindenki született fitness-ladynek, ha valaki, akkor én tudom, mert én sem. Az egyik barátnőm vallja, hogy a…
Ha egy Jenga tornyot építenél, mindent megtennél azért, hogy az alapja stabil maradjon, és ne dőljön össze. Ugyanígy…
Minden fitness tracker és a telefonokra telepített egészségalkalmazások is 10 ezer lépésben határozzák meg az ideális mozgásmennyiséget.
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.