8 egyszerű frizura a kislányodnak, amit maximum 5 perc alatt elkészíthetsz
A reggeli rohanásban minden perc számít, hiszen előfordul, hogy bent maradt a füzet, nem jó a kiválasztott ruha,…
2023.09.06.A reggeli rohanásban minden perc számít, hiszen előfordul, hogy bent maradt a füzet, nem jó a kiválasztott ruha,…
Szomorú kutatási eredményre bukkantunk: tavaly tavasszal jelent meg egy publikáció a The New York Times-ban, ami azt feszegette,…
Lehet, hogy te már nem mondod ezeket, de szinte biztosak vagyunk benne, hogy lesz valahol valaki, aki fogja.
Gyerekvállaláskor sokan szeretnék előre tudni vagy akár befolyásolni is a születendő gyerek nemét. Ha már van kislányunk, akkor…
Mindenkiben él egy belső gyerek, aki csak arra vár, hogy minden álmát teljesítsd, mindezt úgy, hogy közben megmarad…
Egy barátnőm nemrég kisebb családi botrányt váltott ki egy olyan cselekedetével, amiről nem gondolta, hogy bárki különösebben nagy…
Lányos anyukák számára ismerős érzés az a kíváncsiság, mellyel időnként vizslatjuk a copfos apróságot és próbáljuk elképzelni, milyen…
A kislányoknak szánt gyerekszobák időnként valódi kis paloták – ahogy azt a csöppségek meg is érdemlik. Te még…
Mindegy, hogy a kislányod még csak a képzeletedben létezik, a pocakodban lakik, melletted gőgicsél vagy már az öledben…
A farsang minden gyerek életében izgalmas időszak, hiszen valósággá válik a játék, egy kicsit tényleg valaki más bőrébe…