Egy barátnőm nemrég kisebb családi botrányt váltott ki egy olyan cselekedetével, amiről nem gondolta, hogy bárki különösebben nagy ügyet csinálna belőle.
A barátnőmnek – nevezzük Andinak – van egy három éves kislánya, akinek kezdetek óta maga vágja a haját. Andi mindig azt mondja, hogy ha a lánya idősebb lesz, és igényli, nyilván elviszi majd fodrászhoz is. Ezen a ponton ő ezt még felesleges pénzkidobásnak érzi, a lányát egyelőre cseppet sem érdekli, milyen a haja. Mivel kicsit zárkózottabb típus is, nem is biztos, hogy engedné, hogy egy idegen csattogtassa az ollót a füle körül.
Andi nem fodrász, nem is ért különösebben a hajvágáshoz, de az éppen csak lenövő babahajat eddig gond nélkül meg tudta igazítani. Ez jobbára csak a frufru levágásából és esetleg egy-két tincs összeigazításából állt.
Nemrég viszont eljutottak arra a pontra, amikor a lánya haja tényleg kezdett megnőni, ezt egyre nehezebb volt fazonra vágni is, ráadásul a kislány kimondottan utálja a fésülködést, nem szereti azt sem, ha csatok, hajgumik vannak a hajában.
Andi nem szerette volna erőltetni a dolgot, nem akart minden napos harcot a fodrászkodásból. A kislányával megbeszélve a dolgot rövid, kisfiús hajat vágott neki. Nem tüsit, inkább pixie fazont, amit nem kell fésülni, egyszerű megmosni és nem lóg a lánya szemébe akkor sem, ha nem visel hajcsatot.
A családból jött a negatív visszajelzés
Az eredménnyel elégedett volt ő is, a lánya is, aki egyelőre nincs abban a korban, hogy érdekelnék a „lányos” holmik. Ő egyelőre boldog, ha nem kell minden reggel fésülködnie. Andi ezzel le is zárta magában a kérdést, és nem is foglalkozott volna tovább az egész hajvágós történettel, ha nincs az anyósa. Ő viszont egyáltalán nem volt oda a rövid hajért, és nem is rejtette véka alá a véleményét, amikor legközelebb találkoztak.
Andi nem érezte úgy, hogy magyarázattal tartozna, de azért elmondta az érveit, amik viszont nem hatották meg az anyósát.
Szerinte kicsit „erőltetni kellett volna”, hogy megszokja a hajcsatot. Hozzátette, hogy nem szabadott volna így „elcsúfítani” a kislányt csak azért, mert „néha kicsit sír, ha fésülködni kell”. Andi a sógornőjétől tudja, hogy a háta mögött az anyósa még cifrábbakat is mondott.
Szerinte Andi nem törődik azzal, hogy néz ki a gyerek, és mit gondolnak róla. Szegény kislány „majd teljesen összezavarodik”, ha mindenki fiúnak nézi a játszótéren, csak azért, mert „az anyukája lusta volt fésülni a haját”.
Tényleg ekkora probléma?
Andinak egyébként semmi gondja nincs a hosszú hajú, tüll szoknyás kislányokkal, de azt mondja, az ő lányát ez még most egyszerűen nem érdekli. Ő meg nem szeretné erőltetni a dolgot, és nem érti, miért kell ebből olyan nagy ügyet csinálni. Ráadásul szerinte az anyósa egy olyan kérdésbe akar beleszólni, amihez neki már nincsen köze, és csak rá, a lányára meg a lánya apjára tartozik.
Nem gondolja, hogy rosszabb anya lenne attól, hogy nem erőltet rá valamit a lányára. Azt sem hiszi, hogy identitásgondjai lennének amiatt, hogy a bölcsőde utolsó évében rövid haja volt. Ugyanakkor azt is mondja, mióta az anyósával vitája volt, jobban észreveszi, hogy néhányan a játszótéren is furcsán néznek rájuk. Az idegenek véleménye nem érdekli, de nem is tudja nem észrevenni ezeket a pillantásokat.
Te mit gondolsz? Tényleg akkora baj, ha egy kislánynak rövid haja van?