Lányos anyukák számára ismerős érzés az a kíváncsiság, mellyel időnként vizslatjuk a copfos apróságot és próbáljuk elképzelni, milyen nővé válik mellettünk.
Időnként a gyomrunk is összerándul, ha belegondolunk, hogy szinte kizárólag rajtunk múlik, mivé érik a kislány, akit annyira vártunk, akinek a gyerekszobáját tündérek otthonává varázsoltuk már születése előtt. Mit kell tudnunk, hogy jól neveljük kislányunkat?
A gyerekek utánzással tanulnak, a példát másolják. A kislányok tehát édesanyjukat tekintik példaképüknek, vagyis bennünket lesnek és tőlünk tanulják, hogyan kell egy nőnek viselkednie. Ennél azonban sokkal nagyobb a tét: a lányok a boldogságra való képességet is édesanyjuktól tanulják.
Tehát, ha azt látják, hogy mi boldogok vagyunk, ők is képesek lesznek a boldogságra és elhiszik, hogy ez a természetes. Ha viszont azt tapasztalják, hogy a női lét elsősorban küzdelmes és ritka ajándék a boldog pillanat, ezt fogjuk kódolni viselkedésükbe. Érthető hát a mondás, hogy nézd meg az anyját és vedd el a lányát!
A külsőségekkel kapcsolatban ugyanez a helyzet: a magas sarkú cipőt próbáló totyogó látványa mindenkit elvarázsol.
Miközben felpróbálja a cipőnket és elkopog a tükör előtt, kicsi szíve arra vágyik, bárcsak ő is nagy lehetne már, hogy ilyenben járhasson.
Tőlünk látja, hogy ez szerethető, csinos és különleges – anélkül tehát, hogy bármit tennénk, átadjuk a mintát és ezt nem kerülhetjük el.
Már egészen kis korban megmutatkozik a gyerekek egyénisége, csak figyelnünk kell. Kislányaink általában már nagyon korán megmutatják választásaikat, sokszor a dackorszak idején kiderül, alapvetően milyen hatások befolyásolják majd egyéniségüket. Figyeljünk csak a hisztikre! Nem elsősorban az evés és a lefekvés körüli jelenetekre gondolok, hanem az áruházi balhékra és az öltözködés egyre bonyolódó rituáléira. A kis öntudatos képes ötször is átöltözni, ha nem találja elég rózsaszínnek, elég csipkésnek vagy elég pörgősnek a szoknyát és már három évesen képes ragaszkodni egy ruhához vásárlás közben. Persze, a rózsaszín- és tüll-korszakok elmúlnak, jönnek mások, de a választás autonómiája megmarad és ez a lényeg, hogy eldönthesse, mit vesz fel.
Akkor vagyunk igazán nyerők, ha anyaként cinkosai vagyunk ebben a játékban, hiszen a játék a legkomolyabb dolog számára. Hatni is úgy tudunk az ízlésére, ha egyrészt magunk is ízlésesen öltözködünk, és ezt látja tőlünk, másrészt pedig, ha engedjük a saját ízlését kialakulni.
Főként elsőgyermekes anyukáknak jelent kihívást elhinni, hogy a rózsaszín korszak nem örökéletű, viszont azzal, hogy elfogadjuk és támogatjuk a választásait, később, cseperedő lányként könnyebben fogja elfogadni tanácsainkat, esetleg kéréseinket.
A jelenséget a szabadság és a feltétlen elfogadás ereje működteti: ha azt érzékeli a gyermek, hogy ami neki tetszik, azt szülőként tiszteljük és elfogadjuk, számára sem lesz nehéz a mi álláspontunkat megérteni és elfogadni. Ugyanakkor érzékelni fogja, hogy az alkalmi kompromisszumokkal nem veszíti el autonómiáját, hiszen ő is csak belemegy a játékba, esetenként a mi játékunkba.
Lányos anyák három legfontosabb feladata:
Gondoskodjunk róla, hogy megismerhesse a testét és természetesen kezelje annak működését! Legegyszerűbb, ha minden kérdésére az igazat mondjuk és elkerüljük a tabuk kialakulását. Ez azt jelenti, hogy a saját testünkre vonatkozó kérdéseit is komolyan vesszük és megválaszoljuk, illetve ha kéri, megmutatjuk magunkat.
Szoktassuk hozzá, hogy szép: rendszeresen megerősítő mondatokkal dicsérjük, hogy önbizalma már korán egészségesen fejlődhessen! Mivel mi vagyunk számára az elsődleges forrás és a legfontosabb ember az életében, nélkülözhetetlen, hogy amit mondunk, azt el is higgye.
Ha azt mondjuk neki, hogy szép, azt a gondolatot fogja magáévá tenni, ha elmarasztaljuk a külseje miatt, akkor aszerint fog a saját testéhez viszonyulni.
Tanítsuk meg neki a változás művészetét! Ritka az a nő, aki ugyanolyan szeretne maradni. Általában a divat és saját hangulatunk szerint szeretünk változni, tehát magunkon változtatni. Fontos, hogy a pici lány tudja, hogy képes változni és változtatni külsején is, ha szükséges. Ez egyfajta belső erőt igényel, valamint az önbizalmat, mellyel fel meri majd építheti új egyéniségét.
Főként serdülőkorban térül meg a korai évek rengeteg türelme, akkor, amikor egy lány legtörékenyebb időszakát éli. Túl nagy változás számára a biológia törvényei szerinti kötelező érés ahhoz, hogy ezt anyaként megfejeljük a választásaira irányuló kritikákkal.
Ha ezt az időszakot kibírjuk, és nem sérül az anya-lánya viszony, örök életre mi maradunk számára a legjobb barátnő is.
Mindig nehezebb megérteni a saját nemünket, holott elvileg azt ismerjük a legjobban. Mégis, ha belegondolunk, a nők többsége számára az anyjához való viszonya minimum ambivalens, de biztos, hogy bonyolultabb, mint az apához való kötődés. Nem egyszerű, hiszen anyaként elsősorban érzelmileg viszonyulunk gyermekeinkhez, sokszor túlzottan is óvjuk őket a kudarcoktól és hibás döntésektől, esetleg saját nehézségeink miatt negatív attitűdöket közvetítünk. Lányaink ráadásul az anyai mintát is tőlünk tanulják, ezért sem mindegy mit mutatunk.