Megfontolt kitartásra biztat másokat
Dodo tehát időt és energiát nem sajnálva felépített egy fantasztikus vállalkozást valóban minőségi, isteni finom desszertekkel. De hogy mit tanácsol azoknak, akik szintén hasonló útra szeretnének lépni? „A saját példámból kiindulva úgy érzem, érdemes kitartani, viszont nagyon át is kell gondolni, hogyan vág bele az ember egy saját vállalkozásba.

Azt tanácsolnám azoknak, akik még ennek az útnak az elején járnak, hogy ne úgy lépjenek ki a munkahelyükről, hogy onnantól kezdve nincs semmilyen biztos pontjuk. Lehet, hogy lesz egy átmeneti időszak, ami nagyon megterhelő. Azt ki kell bírni, és mérlegelni kell azt is, van-e elég tőkénk, vagy szükségünk van-e tőkéstársra, üzlettársra.

Persze gondolni kell arra is, hogy egy vállalkozás nem kötött munkaidőben, hanem sok esetben 0-24 órában van jelen az életünkben, ezért például előfordulhat, hogy a nyaralás alatt is foglalkoznunk kell az ügyeivel. Így én inkább egy életstílusként tekintek rá. Akinek ez belefér, és nagyon szeretné, azt nagyon bátorítom. Számomra azért is volt remek választás, mert van egy kislányom, és amíg őt vártuk, addig is maximálisan részt tudtam venni a Chez Dodo életében, és ez azóta is így van” – teszi hozzá Dodo. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. november 5. a numerológia szerint: bőség és belső erő
„Jól látom, hogy fogytál?” – Miért érzik úgy az emberek, hogy muszáj szóvá tenniük a másik testsúlyát?
Ezt hozza 2026. október 20. a numerológia szerint: stabilitás és szilárd alapok
Ezt hozza 2026. november 1. a numerológia szerint: rend és megbízhatóság
Nyitófotó: Glódi Balázs
Következő cikkünkMost eláruljuk, miért felesleges ezentúl a jövőn aggódnodTe is hajlamos vagy az aggódásra? Úgy érzed, sokkal többet agyalsz bizonyos kérdéseken, (egyelőre) meg nem történt eseményeken? Ha magadra ismertél, mindenképpen gondold át az alábbiakat, mert teljesen megváltoztathatja a hozzáállásodat!Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






