Rengeteg tápanyagot tartalmaz
A környezetvédelmi szempontok mellett az sem elhanyagolható, hogy – amint arról már korábban is szó volt – a burgonyatej számos tápanyagot, köztük C-vitamint, rostot, magnéziumot és káliumot is tartalmaz. A benne található antioxidánsok több krónikus betegség kialakulását is csökkentik, könnyen emészthetősége miatt pedig diétás étrendekbe is beilleszthető.
Így készítheted el otthon
Magyarországon még egy márka sem forgalmaz burgonyatejet, de ez nem jelenti azt, hogy ne készíthetnéd el otthon. Nagyjából 30-40 percet vesz igénybe, és a burgonya mellett olyan egyszerű összetevők kellenek hozzá, mint a víz, a mandula, a méz (vegán változat esetén juharszirup) és a vaníliakivonat. Ha mindent beszereztél, azonnal neki is állhatsz ennek a fantasztikus italnak az elkészítéséhez.
Pucolj meg néhány burgonyát, és háromszor annyi forró vízben főzd puhára. Áztass be ötödannyi mandulát, mint a burgonya. Amikor megpuhult, turmixold pürésre. Nyomkodd apró darabokra a burgonyát, és tedd a turmixgépbe a mandulára. Add hozzá a burgonya főzőlevét, a mézet/juharszirupot és a vanília kivonatot, majd 4-5 perc alatt turmixold simára. Ha szükséges, forró vízzel hígíthatod. Végül szűrd le, és már kész is a burgonyatej. Olvass még a témában
Gyerek képernyőidő? Talán előbb azt kellene megnéznünk, mennyit telefonoznak a szülők
3 dolog, amin túl sokat stresszelünk, pedig senkit nem érdekel körülöttünk
Mennyire vagy tudatos vásárló? Ez a teszt megmutatja, milyen könnyű téged befolyásolni
Melyik énedet mutatod a világnak, és melyiket rejted el? A csillagjegyed érdekes dolgokat árulhat el erről
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






