Játékszer
Haverom buliján ismerkedtem meg egy nővel, aki titokzatos volt és azonnal az ujja köré csavart. Mondtam neki, hogy van barátnőm, de ő csak gúnyosan felkacagott, hogy csak nem gondoltam azt, hogy én kellek neki?! Teljesen megőrjített. Elérhetetlen volt és meg akartam hódítani. Felébresztette bennem a vadászösztönt és tepertem utána.
A barátnőmet annakidején csak elhívtam randira amikor megláttam egy szórakozóhelyen, ő igent mondott és összejöttünk, nem volt kihívás. Azt hittem, erre vágyom: egy elérhetetlen nőre, akit meghódítok és csak az enyém lesz – mint egy trófea – ezért közöltem a barátnőmmel, hogy vége.
Belevetettem magam az udvarlásba és a hölgy végül nagy nehezen engedett, de hetek alatt kiderült, hogy egyáltalán nem vagyunk kompatibilisek. Élveztem a „vadászatot”, de a nő semmit nem nyújtott miután összejöttünk, maximum annyit, hogy állandóan féltékenykedhettem, mert minden férfival flörtölt, aki csak az útjába került. Olvass még a témában
Tökéletes házasságban éltem, és alig vártam, hogy vége legyen
Nullától tízig: ennyire vagy kompatibilis az Oroszlánokkal
„Légy negatív, pofázz vissza és ne csinálj gyereket” – 10 tanács, ami javítja az életminőséged, de úgyse fogadod meg
„Nem tragédia, hanem természetes szelekció” – Nők gondolatai a „férfi magány világjárványról”
Végül én jöttem el tőle egy éjszaka, amikor nem jött haza, mert valaki mással töltötte. A barátnőm azt mondta, még mindig szeret, de nem fogad vissza, mert egy ilyen árulás után soha többet nem tudna bennem megbízni. Nem tudom hibáztatni, hülye voltam és meg is érdemlem.
Következő cikkünkMiért lépnek félre a nők? Az 5 leggyakoribb ok, amit sosem mondanak elSok nő akkor kezd el félrelépni, amikor érzelmileg elhanyagolva érzi magát egy hosszú együttélés során. Amikor a kapcsolat elveszti korábbi izgalmát és lendületét, sokan érzik, hogy valami hiányzik az életükből. A monoton mindennapok könnyen kiölhetik a szenvedélyt, ami egykor energikusan élt a kapcsolatban. Ekkor fordulhat…Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






