Soha nem hittem, hogy lemegyek, ma a napom legjobb része: 5 dolog, amiért imádom az edzőtermet

Írta Schuster Borka 2025.06.21.

Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.

Ha valaki néhány évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy egyszer külön edzőtermes táska lóg majd az előszobai fogasomon, amit hetente több alkalommal is a vállamra kapok, valószínűleg mentőt hívok hozzá. Nekem a mozgás sokáig nem a felszabadulást, hanem a szorongást jelentette.

A testnevelésórák megalázó élményei – amikor utolsóként választottak csapatba, vagy kiabált velem a tanárom, mert nem tudtam átütni a labdát a röplabdaháló fölött – még felnőttként is kísértettek. Meg voltam győződve róla, hogy nem vagyok „sportos típus”, és a konditermek világa – ahol képzeletemben mindenki magabiztos és izmos volt, és lenéző pillantásokkal méregette az újakat – egyszerűen nem nekem valónak tűnt.

Az anyósom kicserélte a zárat, amíg nyaraltunk

Aztán a segítő szándék felülkerekedett a félelmeimen. Egy közeli barátom, aki egyébként rendszeresen látogatója volt az edzőtermeknek, éppen nehéz időszakon ment át, és súlyos depresszióval küzdött. A gyógyszeres kezelés és a terápia mellett úgy tűnt, a mozgás is segít neki, amikor fokozódnak a szorongásos tünetei, de érthető módon ilyenkor nagyon nehezen vette rá magát az elindulásra. Hogy segítsek neki, az edzőtársa lettem, és együtt kezdtünk konditerembe járni, ahol türelemmel és némi humorral fűszerezve mutatta meg nekem a bemelegítő és nyújtó gyakorlatokat, meg persze az egyes gépek helyes használatát. Ennek az eredménye az lett, hogy most már heti többször is járok, gyakran egyedül, és ez lett a napom egyik legjobb része. Hogy miért? Öt okom is van rá!

Végre magammal foglalkozom

Az edzőtermi idő számomra szinte szent. Olyan ritka pillanat ez a napban, amikor nem másoknak próbálok megfelelni, nem rohanok, nem multitaskingolok – hanem csakis magamra figyelek. A mozgás során érzem, hogy jót teszek a testemnek, és ezáltal a lelkemnek is. Minden egyes gyakorlat, amit elvégzek, egy apró győzelem. Nem másokhoz mérem magam, csak saját magamhoz. És ez felszabadító érzés.