Két alvás
A 17. században az éjszakai alvás valahogy így zajlott: a szerencsések, akik megengedhették maguknak, már 21:00 és 23:00 óra között elkezdtek szalmával vagy rongyokkal tömött matracokra zuhanni, és készen álltak a pár órás alvásra.
Akkoriban az emberek többsége közösen aludt, és gyakran osztotta meg a fekhelyét nem csak családtagokkal. Poloskák, bolhák, tetvek, barátok, szolgák és – ha utaztak – teljesen idegenek is hálótársai lehettek.
A kínos helyzet minimalizálása érdekében az alvás számos szigorú társadalmi konvenciót tartalmazott, például a fizikai érintkezés elkerülése, és voltak kijelölt alvási pozíciók is. Például a lánygyermekek jellemzően az ágy egyik oldalán feküdtek, a legidősebb a falhoz legközelebb, majd az anya és az apa, majd a fiúgyermekek – ismét életkor szerint rendezve –, majd a nem családtagok következtek. Olvass még a témában
Néhány órával később az emberek elkezdtek felébredni ebből a kezdeti álomból. Az éjszakai ébrenlét általában 23:00 és 01:00 óra között tartott, attól függően, hogy mikor feküdtek le. Általában nem zaj vagy más éjszakai zavarok okozták – és nem is valamiféle ébresztő. (Ezeket csak 1787-ben találta ki egy amerikai férfi, akinek – kissé ironikus módon – korán fel kellett ébrednie, hogy órákat áruljon). Ehelyett az ébredés teljesen természetes módon történt, akárcsak reggel.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
