4. Varázslatos vasútvonal Brüsszelből Velencébe
Végül egy pénztárcabarátabb csodálatos európai vasútvonal is elérhető lesz az idei évtől. Az European Sleeper Brüsszel-Velence útvonala garantálja, hogy 20 órába hihetetlenül sok élményt sűrítsünk bele.
Útban Velence felé a vonat megáll Antwerpenben (Belgium), Rotterdamban és Utrechtben (Hollandia), Münchenben és Kölnben (Németország), Innsbruckban (Ausztria), valamint két további olaszországi célállomáson, Veronában és a Dolomitok kapujaként ismert Bolzanóban.
A teljes, 20 órás útvonal más lélegzetelállító tájakon, például az osztrák Alpokon is áthalad. A vonat háromféle ülőhelyet kínál: hálókocsit, fekvőhelyet és normál, függőleges kocsiüléseket. A vonat fedélzetén egy éttermi kocsi is található, ahol a vendégek vacsorázhatnak, majd a vonat társalgó bárjában italokat fogyaszthatnak. Olvass még a témában
A szezonális útvonal a tervek szerint 2025 februárjában és márciusában hetente kétszer közlekedik majd, és már el is indult a jegyértékesítés. Így tökéletes választás lehet egy tavaszi utazásra vagy akkor is, ha egészen különleges módon szeretne valaki eljutni Velence világhírű karneváljára, ami idén február 22-től március 4-ig tart. Te kipróbálnád? Na és a többi különleges vasútvonalat?
Következő cikkünk5 film Hollywood aranykorából, amit ma is élvezni fogszEgy tudományos expedíció tagjai egy lakatlannak hitt szigeten hatalmas méretű gorillára bukkannak, amely fajának feltehetően utolsó példánya. Az állatot elfogják és New Yorkba szállítják, hogy mutogassák a közönségnek, azonban megszökik és pusztításba kezd a metropoliszban. Az egyetlen, aki megállíthatja egy nő, aki szintén…Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






