Még csak most születnek: ilyen hatása lesz a világra az Alfa generációnak

Még csak most születnek: ilyen hatása lesz a világra az Alfa generációnak

Címlap / Életmód / Család / Még csak most születnek: ilyen hatása lesz a világra az Alfa generációnak

Éppen most, a szemünk láttára nő fel egy generáció, amiről eddig nem sokan hallottak. Pedig néhány éven belül ők lesznek a legtöbben és sokan közülük megélik azt a távoli jövőt, amit mi csak 22. századként emlegetünk.

Kik az Alfa generáció tagjai?

Az Alfa generáció tagjai közé elsősorban az Y generáció gyermekei és gyakran a Z generáció fiatalabb testvérei tartoznak. Jelenleg hetente több mint 2,5 millió gyermek születik világszerte, így jelentősen nő azoknak a száma, akik az alfa generációt erősítik. Ez a szám 2025-ben csaknem 2 milliárd lesz, a szakértők szerint ezzel egy újabb generációváltás elé nézünk. Ráadásul az eddigi világtörténelem legnagyobb generációja lesz az Alfa, hiszen mindannyiak idetartoznak, akik 2010 és 2024 között születtek, valamint születnek. 

A generációs meghatározások akkor a leghasznosabbak, ha felölelnek egy meghatározott, egyedi korcsoportot. Ezzel lehetővé válik, hogy összehasonlítást tegyünk az egyes generációk között, kiemeljük a különbözőségeket és jobban koncentráljunk a változásokra, az esetlegesen fejlesztendő területekre. Éppen ezért van az, hogy a mai generációk mindegyike 14-15 évet ölel fel. Az Y generáció tagjai 1980-1994 között születtek, a Z generáció 1995-2009-ig tartott, és most itt az Alfa, amit 2010-től számítanak egészen 2024-ig. Ebből pedig következtethetünk arra, hogy a Béta generáció tagjai 2025-2039 között fognak napvilágot látni. 

De ne rohanjunk ennyire előre!

Jelenleg az Alfa generáció tagjai a legfiatalabbak, mégis hogyan lehetnek ők hatással a közeljövőnkre? Ez a már említett, igen jelentős számuk miatt is megkerülhetetlen lesz – elég csak arra gondolnod, hogy ennek a generációnak kellene kitermelnie a nyugdíjunkat. Mivel ilyen sokan vannak és előttük a komplett élet, óhatatlanul foglalkoznia kell a politikának azzal, mit szeretnének, és mire van szükségük a boldoguláshoz.

Az Alfák azok, akik lassan, de biztosan, egyre nagyobb arányban alakítják már jelenleg is a közösségi média felületeit, befolyásolják a populáris kultúra alakulását.

Ők a fogyasztók következő, feltörekvő generációja, akik a 2020-as évek végére a felnőttkorba fognak lépni, ezáltal pedig alapjaiban határozzák meg a munkaerőpiac alakulását. Nagyon közel van ez a változás, alig néhány évről beszélünk!

Az Alfa generáció egyedi jellemzője az is, hogy a valaha volt, anyagilag leginkább felruházott generációról beszélünk, akiknek a technológia teljesen alapvető, a mindennapok nélkülözhetetlen része.

Ráadásul – ha nem üt be semmilyen váratlan körülmény – ők lesznek azok is, akiknek az élettartama a leghosszabbra tehető. Ez azonban nem csak a maga fizikai valójában értendő: az Alfa generáció tagjai hosszabb ideig maradnak az oktatásban, mint szüleik, ennek megfelelően tovább maradnak otthon. Ráadásul minden eddiginél nagyobb az esély arra, hogy az Alfák a 20-as éveik végén is a szüleikkel fognak lakni. Ennek megfelelően minden kitolódik az életükben.

A nagybetűs felnőtté válás, a karrier építése, továbbá az elköteleződés, a családalapítás – már, ha egyáltalán lesz családjuk, mert ennek a generációnak a társadalmi elszigetelődése is egyre jelentősebb mértéket ölt. Ez jó eséllyel nem fog enyhülni, éppen ellenkezőleg erősödni látszik. Főleg annak tekintetében, hogy a technika, a robotika és az internet mellett a metaverzum világa is egyre elképesztőbb méreteket ölt, egyenesen hihetetlen lehetőségeket tartogat a generációk számára.  

YakobchukOlena/istockphoto.com

A képernyő gyermekei

Az Alfa generációról tudni kell azt is, hogy ők azok, akik gyakorlatilag csecsemőkoruktól kezdve képernyők mellett nőnek fel. Oktatási, funkcionális és természetesen szórakoztatási eszközként is tekintenek a technológiára. Ma már tudjuk, hogy agyunkban mérhető elváltozásokat okoz a képernyőhasználat, ám a változás nem feltétlenül ártalmas: lehet, hogy éppen azt az igényt fogja kiszolgálni, amire az elkövetkezendő generációnak nagy szüksége lesz. 

Az Alfa elnevezés egyébként kifejezetten találó a kutatók szerint, sok szempontból új generációról beszélünk. Ezeknek a fiataloknak annyi minden más az életében, hogy gyökeresen eltérnek a korábbi generációk tagjaitól. Rövidebb a figyelemidejük, ellenben megnövekedett a digitális írástudásuk. Társadalmilag sokkal kevésbé aktívak, és ez alapjaiban változtathatja majd meg a jövőnket. Az ő tanulási módszereik, tantárgyaik teljesen mások lesznek, és ide nem csak azt érthetjük, hogy többségük már tabletet lapozgat könyvek helyett.

Míg az Alfák szülei még közvetlenül tapasztaltak, sportoltak, órákat lógtak a barátokkal és a szabadban játszottak álló nap, addig az új generáció teljesen más formában ismerkedik a világgal.

Minden tapasztalat segít formálódni és lehetőséget biztosít a tanulásra, fejlődésre, de a tapasztalás forrása igencsak meghatározó. Az Alfa generáció tagjai minden korábbi generációnál szélesebb hozzáféréssel rendelkeznek az internethez és az információkhoz – bármiről. Ez pedig egyelőre beláthatatlan, de egyértelműen izgalmas és egyedi következményekkel bír majd mindannyiunkra. 

VIDEO A legnyugodtabb kutyafajták

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!