A hatalmas almafa évtizedek óta látta el a környék lakóit friss, piros, zamatos termésével. A senki földjén vert gyökeret egykoron – két gazdátlan telek határán, nem törődve tulajdonjoggal, és egyéb emberi tényezővel.
A hatalmas almafa évtizedek óta látta el a környék lakóit friss, piros, zamatos termésével.
Élt, nőtt, terebélyesedett, és minden ősszel mázsányi „biogyümölccsel” örvendeztette meg az embereket. Már most is látszott: az idén különlegesen bő termés várható: ágai roskadásig tömve voltak mosolygó félérett almákkal.
Egy kanál a dobba, és újra bolyhos a törölköző
– Gyertek! Szedjünk almát! Almaszüretre fel! – zavarta meg a nyári tikkasztó hőség elől a hűvös szobákba menekülők nyugalmát a rikoltás.
– Apám, hogy ezen a fán mennyi van! – hallatszott az álmélkodás, majd a csatazaj, ahogy a fa váratlan látogatói átkeltek a sűrű bozótoson, hogy elérjék céljukat.
