Nem hittem a fülemnek: apuka ismerőseim huszonéves lányokra vadásznak.
Néha az ember lánya csak egy jót akar táncolni a barátnőivel, ehelyett azonban egy húsbavágó társadalmi kísérlet kellős közepén találja magát.
Legutóbb pontosan így jártunk: hiába érezzük magunkat ízig-vérig nőnek a harmincas éveinkben, abban a pillanatban, ahogy beléptünk a klubba, mi lettünk a „tapasztalt delegáció” a húszévesek végtelen tengerében. Az igazi döbbenetet azonban nem a saját korunkon való merengés okozta, hanem a látvány, ahogyan nálunk is van jóval idősebb ismerőseink éppen vadászterületet próbálnak kijelölni a két-három évtizeddel fiatalabb lányok körében. Olvass még a témában
A büszke szülői posztoktól a pult melletti ragadozó üzemmódig
A pultnál támaszkodva pillantottam meg egy ismerős arcot, akiről elsőre azt feltételezem, hogy talán a fia tizennyolcadik születésnapi buliján vállalt afféle „biztonsági felügyeletet”, hiszen nemrég még a gyerek 18. születésnapjáról posztolt a közösségi médiában. Ahogy figyeltem a jelenetet, szinte vártam, mikor int, hogy ideje lenne hazaindulni, de a valóság ennél sokkal szürreálisabb és kellemetlenebb irányt vett.
Nem atyai gondoskodást láttam ugyanis, hanem egy olyan típusú nyomulást, amitől az embernek azonnal felszalad a szemöldöke, és legszívesebben elfordulna, hogy véletlenül se lássa a férfiúi méltóság lassú és módszeres sárba tiprását. Sajnos azonban hallótávolságon belül maradtam, így akarva-akaratlanul is fültanújává váltam a szövegnek, amit egy alig húszéves lánynak duruzsolt az arcába. Olyan közhelyes bájcsevejbe kezdett a „különlegesen szép vonásairól”, ami még egy korabeli sráctól is kínos lenne, de egy meglett, elvált családapától egyenesen gyomorszorítónak hatott.
Amikor a hiteltörlesztés találkozik az érettségi tablóval
Ahogy ott ültünk a barátnőmmel, óhatatlanul is elkezdtük elemezni, mi vihet rá egy érett férfit arra, hogy olyan lányok után fusson, akikkel valószínűleg egyetlen épkézláb mondatot sem tudna váltani a világ dolgairól. Én magam el sem tudnám képzelni, hogy egy huszonéves sráccal flörtöljek, pedig köztünk jóval kisebb lenne a szakadék. Nem menne, mert előre tudom, hogy fényévekre vagyunk egymástól élettapasztalatban és prioritásokban.
Miért érzi úgy egy negyvenes vagy ötvenes férfi, hogy egy éppen érettségiző lánnyal egy hullámhosszon lehet, amikor az egyikük már letudta a hiteltörlesztést és a gyereknevelést, a másik pedig még azon rágódik, hogy „mi lesz, ha nagy lesz”?
Gyakran dobálózik a társadalom azzal a kényelmes érvvel, hogy a férfiak „biológiailag máshogy vannak huzalozva”, de ez a magyarázat szerintem inkább csak egy átlátszó takaró a belső bizonytalanságra. Ráadásul ez a hozzáállás az egész férfinemre nézve végtelenül lealacsonyító és degradáló.
Friss hús a parketten: mi is voltunk „könnyű préda”
A látvány hatására persze bennünk is feltámadtak a régi emlékek és némi nosztalgiával fűszerezve felidéztük azokat az időket, amikor még mi számítottunk „friss húsnak” a táncparketten. Emlékszem, hogy már akkor is értetlenül néztük a körülöttünk sündörgő, apánk korabeli hódítókat, akik valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag úgy gondolták, van keresnivalójuk a társaságunkban.
Persze, húszévesen még néha hízelgőnek is tűnt a figyelem, hiszen kinyílt előttünk a világ, és hirtelen már nemcsak a korosztályunk próbált imponálni nekünk, hanem a „befutott” férfiak is. Azok, akik már letettek valamit az asztalra és hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez akkoriban nem hatott vonzónak – főleg, ha jóképűséggel is párosult.
Mai fejjel azonban már tökéletesen látjuk, hogy ez sosem a mi személyes varázsunkról vagy intellektusunkról szólt, hanem csakis az ő vágyaikról: vissza akarták kapni egy pillanatra azt a gondtalanságot, amit mi képviseltünk, és amit ők már régen elhagytak valahol a gyereknevelés és a munkahelyi stressz között.
Mégsem ez volt az, ami igazán elgondolkodtatott
Hanem az a húsbavágó felismerés, hogy alig néhány év, és az én kislányom is pontosan ennyi idős lesz, és ugyanezekben a klubokban fogja keresni a szórakozást. Belegondolni is rossz, hogy egy „ismerős apuka” próbálja majd ugyanígy elvarázsolni a pultnál.
Valaki, aki nappal példás családapa, éjjel viszont kényelmesen elfelejti, hány gyertya is díszelgett a legutóbbi születésnapi tortáján.
Ez a „vadászat” sosem az erőről, hanem a gyengeségről szól. Az este folyamán fájdalmasan nyilvánvaló vált, hogy ezek a férfiak nem hódítani akarnak, hanem menekülni. Azért vadásznak a húszévesek naivitására, mert a saját korosztályuk nőtagjaival egyszerűen nem tudnának mit kezdeni.
Egy érett nő ugyanis már nem dől be az olcsó bókoknak, nem hatja meg a hitelkártya villogtatása, és pontosan látja a máz mögött rejtőző bizonytalanságot. Ezeknek a férfiaknak viszont nem partner kell, hanem egy olyan tükör, ami hamis, fiatalos fényt vet vissza rájuk – pedig a valódi méltóságuk éppen abban rejlene, hogy tudják, mennyit érnek és tudják, hová tartoznak.