Kiszolgáltatottságban született felismerések
A fordulópontot nem egy romantikus filmbe illő pillanat, hanem egy kényszerű, hathetes ágyhoz kötöttség hozta el – a teljes kiszolgáltatottság állapotában volt időm átértékelni mindent. Miközben szó szerint mozdulni is alig tudtam, rádöbbentem, hogy a „halhatatlanságom” és fiatalságom hite csak illúzió.
Ez az állapot egyfajta katalizátorként működött: ráébresztett, hogy bár az esküvő iránti vágyunk alapja a mély szeretet, a gyakorlati oldala is égetően fontos lehet. A legnagyobb bajban a jogi háttér hiánya méltatlan helyzetekbe sodorhatja azt, akit a legjobban szeretek (és fordítva). Hiába a megkérdőjelezhetetlen érzelmi egységünk, hivatalos papírok nélkül a lányom apukájának vajmi kevés beleszólása lenne a közös javaink alakulásába vagy akár a sorsunkat érintő döntésekbe.
Ez a felismerés, párosulva azzal a mérhetetlen hálával, amit a százszázalékos támasza iránt éreztem, végleg ledöntötte bennem a falakat. Olvass még a témában
„Szeretik az anyagi biztonságot” – 7 kemény igazság a nőkről, a férfiak szerint.
„Az önbizalomhiány, amit okozott, az életem más területére is kihatott” – Így hat a férfiakra a szexmentes házasság
„Nem dicséred meg és úgy érzi, ő sosem lesz elég” – Ezért csal meg a pasid
Üzenet a férfiaknak: Ha van olyan barátod, aki zaklató, te is részese vagy a problémának
Végül nem a társadalmi nyomás, hanem az egymás iránti felelősség és a biztonság vágya vezetett el minket a dátum kitűzéséig, amely egy csendes, hétköznapi keddre esett. Eddig sem vágytunk és most sem vágyunk nagy felhajtásra, csupán arra a tiszta pillanatra, amikor a tanúink és a kislányunk – esetleg a legszűkebb családunk – körében hivatalossá tesszük azt, ami a szívünkben már régóta megkérdőjelezhetetlen.
Következő cikkünk3 csillagjegy, aki átadja magát a flörtnek májusbanMájusban a flörtös energiák főként a Bika és az Ikrek időszak váltásából, valamint a Vénusz és Mars kedvezőbb kapcsolódásaiból erednek, amelyek általában fokozzák a társas nyitottságot, a vonzalmat és a játékos kommunikációt. Ebben a közegben három csillagjegy különösen erősen rezonál erre a hangulatra, még ha teljesen más…Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






