„A második randin adott nekem egy kis játékautót.” – Férfiak, mi volt a legcukibb dolog, amit egy nő tett értetek?

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / „A második randin adott nekem egy kis...

„A második randin adott nekem egy kis játékautót.” – Férfiak, mi volt a legcukibb dolog, amit egy nő tett értetek?

A grill

A volt barátnőm tudta, mennyire szeretek grillezni és a születésnapomra kibérelt egy klassz helyet, de aznap zuhogott az eső. Csalódottan mentünk haza, de ő nem hagyta hogy csüggedjek, esőkabátot húzott és felvert egy rozoga sátrat a kertben, az alá húzta be a grillezőt. Majdnem megfulladtunk a füstben és kiégettük a sátrat is, de sokat nevettünk és a grillhús is finomra sült végül. Ez az egyik kedvenc emlékem ebből a kapcsolatból, hogy ő nem hagyta, hogy a rossz idő elrontsa a szülinapom.

Egy kanál a dobba, és újra bolyhos a törölköző

A nagyobb vétek

16 éves voltam, amikor a nővérem megkérdezte, miért lógatom az orrom. Mondtam neki, hogy ma szólt a tanár, hogy pótvizsgáznom kell majd matekból és rettegek elmondani, mert apáék meg fognak ölni. Kicsit gondolkodott, majd azt mondta, bízzam csak rá a dolgot, mondjam el nekik nyugodtan, nem lesz baj. Leültettem anyát és apát a nappaliban, majd elmormogtam neki, mi a helyzet. Hitetlenkedtek és éppen elkezdtek volna üvölteni, amikor a tesóm belépett és hangosan közölte, hogy abbahagyja az egyetemet. A szüleim abban a pillanatban elfelejtettek engem és nekiestek, hogy miről beszél. Nővérem este elmondta nekem, hogy várni akart még pár hónapot azzal, hogy közölje ezt a szüleinkkel, de jobb is így, hogy túl van rajta. Az önzetlen elterelő hadművelete olyan jól sikerült, hogy anya még megbüntetni is elfelejtett a pótvizsga miatt.

Fiatal, szemüveges lány portré

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Karmikus visszatérés: 4 csillagjegy, akinél megszólal a múlt
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.