Lehet, hogy nem ismerjük a másikat, nem tudjuk, mi történt előtte, és azt sem, mi lesz utána, mégis odalépünk hozzá, amikor látjuk, hogy kellemetlen helyzetbe került. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.
„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele”

„Láttam rajta, hogy menekülne, de nem tudja, hogyan tegye meg úgy, hogy ne legyen belőle jelenet.” – meséli a 32 éves Dóra.
„Egy barátnőmmel ültünk egy belvárosi bárban, amikor észrevettem egy lányt a szomszédos asztalnál. Ketten ültek ott egy férfival, de a lány láthatóan egyre feszültebb lett. A férfi folyamatosan közelebb hajolt hozzá, megfogta a karját, ő pedig többször arrébb húzódott. Nem hallottam, miről beszélnek, ezért először azt gondoltam, talán csak én látom rosszul a helyzetet. Olvass még a témában
Egy őszi alapanyag, amit eddig rosszul használtál, pedig igazi komfortkaja lehet belőle
3 dolog, amit minden iskolareggelen megteszek, hogy mindenkinek jobb legyen a napja
„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?
Elfeledett szuperélelmiszerek: 10 szezonális zöldség, amit addig egyél, amíg friss
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






