A bók
Egy lány elment mellettem az utcán és közölte, hogy szép izmos a lábam.
A magány
Középiskolában egyedül ebédeltem egy nagy asztalnál. Minden más asztal tele volt trécselő diákokkal és sosem éreztem magam magányosabbnak. Egy lány látta ezt, ezért otthagyta a barátaim és mellém ült beszélgetni. Nem akart tőlem semmit, csak nem akarta, hogy egyedül egyek.
A szendvics
Határidős munkám volt, nem volt időm lemenni ebédelni. Legnagyobb meglepetésemre az egyik kolléganő– akit az irodában mindenki utált, mert szigorú volt és undok – hozott nekem egy szendvicset. Meglepődve megköszöntem neki, ő pedig megpaskolta a vállam és azt mondta: „éhen ne halj itt nekem!” A szavai valamiért ugyanolyan jól estek, mint a szendvics. Pont ennyi kis pozitív impulzus kellett ahhoz, hogy befejezzem a munkám. Olvass még a témában
„Elutaztam volna egy hétvégére a csajokkal, de a férjem képtelen volt megugrani a feladatokat” – A feleség nem válni akar, hanem visszakapni egy kicsit az életéből
„Minden nap beszéltünk, mégsem engem választott” – érzelmi intimitás elkötelezettség nélkül
4 csillagjegy-páros, akik a legjobbak abban, hogy a semmiből teremtsenek valamit
Az ismerkedés 5 fázisa – szomorú, de a legtöbb pár nem jut tovább a másodiknál
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.





