Andrea
Közös ismerősökön keresztül találkoztunk Andreával. Elkértem a számát és másnap már együtt kávéztunk. A vacsorameghívásokat programok és együtt alvások követték, jól alakultak a dolgok. Egyik nap említette, hogy eldugult a mosogatója és kihívott egy szakit. Mondtam neki, hogy szívesen megcsináltam volna, legközelebb szóljon. Azt mondta, így lesz.
A következő héten másik autóval jött a randira. Rákérdeztem és azt mondta, lerobbant a kocsija, ez csereautó. Furcsálltam, hogy nem említette az elromlott a kocsit és újra megemlítettem, hogy megszerelek bármit, szívesen megnéztem volna a járgányt. Pár nap múlva telefonon mesélte, hogy úgy döntött, inkább új autót vesz. Felajánlottam, hogy segítek a keresésben, „több szem többet lát” alapon. Beleegyezett, majd másnap este büszkén küldte a fotót az új járgányról, amit kereskedésben vásárolt.
Akkor rájöttem, hogy Andrea önállósága automatikus és képtelen párként funkcionálni. A nővérem azt mondta, hogy felfújom a dolgot és különben is, miért akarok „beleszólni Andi életébe”, de én másképp láttam. Úgy éreztem, Andrea sosem fog kettőnket egy egységként kezelni, én pedig arra vágyom, hogy megosszam egy nővel az életemet és ő is megossza az életét velem. Pár nap múlva szakítottam. Csodálkozott, de higgadtan kezelte, mint mindent. Kifejtettem neki, hogy szerintem miért nem működne hosszú távon a kapcsolat köztünk és úgy tett, mint aki megértette, de a barátainktól visszahallottam, hogy „azért dobtam, mert nem szerelhettem meg a mosogatóját és nem szólhattam bele, milyen kocsit vegyen.” Sajnos nem ment át az üzenet, de kívánom, hogy találjon magának valakit, aki jobban értékeli az önállóságát, mint én. Olvass még a témában
