Felesleg
Feleslegesnek éreztem magam mellette. Ő élte az életét, mintha én nem is léteztem volna. Nem hívott, ha ki kellett vinni a reptérre vagy ha haza kellett hozni egy céges buliról, inkább taxizott. Akkor sem szólt, amikor beteg volt, inkább házhoz rendelte a bevásárlást. Amikor mégis beállítottam hozzá egy kis meleg levessel, azt mondta, feleslegesen fáradtam mert már rendelt kaját. Nem értékelte az erőfeszítéseimet, nekem pedig fontos, hogy úgy érezzem, a partneremnek szüksége van rám és neki senkire nem volt szüksége.
A támasz
Talpraesett nő volt, aki egyedül nevelt fel három gyereket. Az élet nem bánt vele kesztyűs kézzel és ez megkeményítette, de nekem imponált, hogy ő ilyen. Legalábbis akkor azt hittem, hogy így van, de ahogy teltek a hónapok, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy sosem leszek igazán az élete része. Amikor ezt megemlítettem neki, azt mondta, hogy soha életében nem tudott támaszkodni senkire – főleg nem a férfiakra – és ennyi idősen már nem tudja elkezdeni. A függetlenségét kitüntetésként viselte és nem állt szándékában sebezhetőséget mutatni felém. Mondtam neki, hogy egy kapcsolatban együtt oldjuk meg a problémákat, osztozunk a jó és rossz dolgokon is, de ő nem így működött. Azt mondta, hogy az ő gondjai csak rá tartoznak, az én gondjaim meg rám, „ne keverjük őket.”
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
