Nem tudom ti hogy vagytok vele, de egyszerűen vannak napok, amikor munka után hazaesek, ránézek a telefonomra egy felbukkanó értesítésre, és képtelen vagyok megnézni. Látom, hogy ott a kis szám az ikon sarkában. Tudom, hogy valaki írt. Nem haragszom rá, nem kerülöm, nem játszmázom. Egyszerűen nincs bennem energia válaszolni. És ilyenkor jön a furcsa bűntudat: miért ilyen nehéz csak visszaírni pár sort? Valójában nem lustaságról van szó. Hanem egy egyre gyakoribb jelenségről, a chat-fáradtságról. Arról az állapotról, amikor az üzenetküldés, ami elvileg könnyű, gyors és kényelmes, mentálisan mégis túl soknak érződik.
Amikor a kommunikáció folyamatos jelenlétet követel
Régen a kapcsolattartásnak természetes ritmusa volt. Találkoztunk, beszéltünk, majd mindenki ment a dolgára. Ma a beszélgetések nem zárulnak le, csak elhalkulnak. A chat ablak mindig nyitva marad. A kapcsolat folyamatos állapot, nem esemény. Ez elsőre előnynek tűnik mert bármikor elérjük egymást, de a folyamatos elérhetőség láthatatlan nyomást is jelent. Mert ha látom az üzenetet, „láttamozva” van, online voltam, akkor már válaszolnom kellene. A kommunikáció nem egyszeri aktus, hanem állandó készenlét. A chat-fáradtság részben ebből fakad. Abból, hogy a napunk jelentős részét már eleve digitális kommunikációban töltjük, munkahelyi e-mailek, csoportos üzenetek, értesítések, szervezések.
Mire a személyes beszélgetésekre kerülne sor, az idegrendszerünk egyszerűen telítődik.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
