Kevés kérdés van, amitől jobban rettegnék, mint attól, hogy „ráérsz egy gyors hívásra?” Ez a kérdés szinte azonnal a halálra, katasztrófára vagy elbocsátásra tereli a gondolataimat. Bár rendszeresen beszélek a családommal és a legjobb barátommal telefonon, egy váratlan hívás szinte bárkitől irracionális félelemmel tölt el. Kiderült, hogy az a kúszó szorongás, amit akkor érzek, amikor a telefonom hirtelen csörög, messze nem egyedi. Lássuk mi az oka annak, hogy a 18 és 34 év közöttiek egynegyede soha nem veszi fel a telefonját.
VIDEO Év végi fejlődés horoszkóp: ez az, amit még idén kell megfejlődnöd
Idén év elején egy felmérésből, kiderült, hogy a 18 és 34 év közötti emberek egynegyede soha nem vette fel a telefonját (egyszer sem). Több mint a résztvevők fele pedig azt feltételezi, hogy egy váratlan hívás rossz vagy nem kívánt híreket jelent. A felmérés azt is kimutatta, hogy sok Z generációs először szűri a hívásokat, majd inkább SMS-ben válaszol. Az SMS-t találták a legnépszerűbb kommunikációs formának, amit a közösségi médiás üzenetküldés és a modern kor legmegosztóbb eszköze, a hangüzenet követ.
Úgy tűnik, hogy a telefonhívások korszaka, amikor a kilencvenes és kétezres évek tinédzserei hatalmas számlákat halmoztak fel a szüleik vonalas telefonján, rég véget ért.
Bár a hívások sokak számára életmentőek voltak a világjárvány alatt, úgy tűnik, visszatértünk a telefonálással szembeni általános szokásokhoz, és talán a beszélgetésekkel szembeni szélesebb körű vonakodáshoz is. Nem sokkal a meglepő statisztikák nyilvánosságra hozatala után olyan hírek érkeztek, hogy egy finn fodrász beszédmentes „csendes szolgáltatást” kínált, amely megszüntette a szalonlátogatásokhoz általában kapcsolódó csevegést. Népszerű lett azok körében, akik csendes pillanatra vágytak. Bár a béke keresése teljesen rendben van, mindez felveti a kérdést: miért félünk ennyire egy jó, régi vágású telefonbeszélgetéstől?
Ezért nem veszi fel sok megkérdezett a telefonját
„Sok ember annyira hozzászokott ahhoz, hogy szöveges üzenetekben és WhatsApp-on kommunikál, hogy egy telefonhívás sokként éri őket” – mondja Dr. Roz Halari neuropszichológus. „Egy üzenetben bizonyosságot és kontrollt kapunk. A mi feltételeink szerint zajlik, és a nap bármely pontján válaszolhatunk rá. Egy hívás során viszont azonnal kell reagálnunk, és valamelyest fel kell adnunk az irányítást.” Ráadásul, folytatja Halari, nehéz lehet olvasni az emberekben telefonon keresztül.
„Nem látod az arckifejezésüket vagy a testbeszédüket, így az agyad nem kapja meg azokat a beszélgetési jelzéseket, különösen, ha valaki olyanról van szó, akit nem ismersz jól vagy akit régóta nem láttál. Valójában nem tudod, mire gondolnak, csak a hangszínük alapján.”
„Egy üzenetnél biztosítékot és kontrollt kapunk – a saját feltételeink szerint zajlik, és bármikor válaszolhatunk rá.” Azonban, ahogyan Halari és más szakértők is megjegyzik, a hanghívásoknak nagy értéke van, mert segíthetnek erősebb kapcsolatokat kialakítani és javíthatják a hangulatot. Egy szeretett személy ismerős hangját hallva a telefonban oxitocin (amely a kötődésben és a kapcsolatok építésében játszik szerepet) szabadulhat fel az agyban, amit egy írásos üzenet képernyőn való megjelenése nem vált ki.
Hogyan találhatjuk meg újra a telefonhívások örömeit?
Úgy tűnik, a kulcs a „keveset, de gyakran” megközelítés. Josh Smith, a rendszeres beszélgetés erényeinek szakértője és a „Great Chat” című könyv szerzője, egyszerű módszert kínál a szorongás leküzdésére. „Egy új kutatás, amelyet a Sussexi Egyetem és a Pennsylvaniai Egyetem végzett, azt találta, hogy ha valaki szociálisan szorong, és elhatározza, hogy egy héten át minden nap beszélgetéseket kezdeményez, akkor elkezdheti enyhíteni a félelmeit. Így láthatjuk, hogy teljesen a mi irányításunk alatt áll a telefonhívás-fóbia leküzdése” – mondja.
„Kezdd kicsiben: vedd fel a telefont, hogy napközben bejelentkezz a párodnál, szüleidnél vagy a lakótársadnál, aztán másnap hívd fel egy barátodat váratlanul, hogy beszélgessetek. Mielőtt észrevennéd, már meglesz a bátorságod ahhoz, hogy felvedd egy ismeretlen szám hívását, vagy felhívd egy kollégádat, hogy megvitassatok egy helyzetet, ahelyett, hogy burkoltan passzív-agresszív e-mailt küldenél.”
Eloise Skinner, pszichoterapeuta, egyetért ezzel a megközelítéssel. Azt javasolja, hogy próbáljuk meg újraépíteni a pozitív élményeket, hogy a telefonhívásokat a kapcsolódás és elégedettség érzésével társítsuk. „Nem kell gyakoriaknak vagy formálisaknak lenniük a hívásoknak” – mondja. „Elkezdhetjük egy alkalmi hívással időnként, és kialakíthatunk egy ritmust, hogy időről időre bejelentkezzünk telefonon. Ha már erősen emlékszünk olyan telefonhívásokra, amelyek boldoggá tettek, a hívás fogadása körüli érzéseink elkezdhetnek változni. A rettegés és félelem helyett izgalmat vagy várakozást érezhetünk.”
Az elmúlt hetekben tudatosan igyekeztem több telefonbeszélgetést kezdeményezni, kezdve egy baráttal, aki az Egyesült Királyságba költözött. Néhány kör telefonos pingpong (én nem értem el, ő nem ért el) után körülbelül fél órát beszélgettünk az élet nagy és apró eseményeiről: szerelemről, munkáról, arról, mit ebédelünk. Folyamatosan váltunk üzeneteket, de ez a viszonylag rövid beszélgetés után úgy éreztem, valóban felzárkóztunk. Pár nappal később egy váratlan hívás egy korábbi kollégától perceken belül nevetőgörcsöt hozott ránk, pedig hónapok óta nem beszéltünk. Egyik hívás sem váltott ki rettegést vagy félelmet, valójában örömöt szereztek. Ha hasonló félelmeid vannak, akkor bátran próbáld ki ezeket a módszereket.
Nyitókép: dikushin/istockphoto.com
„Azt hitte, telefonon keresztül kapja meg az oltást” – Felnőtt emberek, akik banális dolgokat sem értenek
