A felmérés előzményei
Mivel a jóga fizikai előnyei már nem számítanak titoknak, kutatók ezúttal arra voltak kíváncsiak, vajon ez a mozgás milyen hatással van a mentális egészségünkre.
Ahhoz, hogy választ kapjanak a kérdésre, olyan középkorú és idősebb önkénteseket kértek fel a tesztekhez, akik memóriaproblémákkal és egyéb demenciára utaló betegséggel küzdöttek.
A pontos eredmények érdekében először minden jelentkezőn végrehajtottak egy agyi röntgent, majd két csoportra osztották őket. Olvass még a témában
„Akkor vettem először komolyan a panaszkodását” – Férfiak, mi történt, amikor a feleség levette a jegygyűrűt?
Feleség vagyok, nem projektmenedzser – Hogyan lett a nőkből a háztartás titkárnője?
„Azt hittem, ő a legjobb barátnőm” – barátságok, amikről kiderült, hogy egyoldalúak voltak
Beírtam a naptáramba, hogy „spontaneitás” – Így egyensúlyozok a kreatív énem megőrzése és a teendőim között
A vizsgálat menete
Mindkét csoportnak különböző feladatokat írtak elő: az első tábor tagjainak napi 1 óra agyi tornát, és még 15 perc gyakorlást tettek kötelezővé, míg a többieknek ugyanennyi időt kellett kundalini jógával tölteniük, amit természetesen minden nap ki kellett egészíteniük negyed óra otthoni ismétléssel is.
Amikor pedig három hónappal később ismét végrehajtották az önkénteseken az agyi röntgent, a kutatók izgalmas eredményekkel találkoztak.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






