Ismered azt az érzést, amikor először találkozol valakivel, de szinte azonnal egy hullámhosszra kerültök? Amikor minden apróságban egyezik a véleményetek, bármiről tudtok beszélgetni, és hiába a néhány napos (sőt, néhány órás) ismeretség, nem létezik számotokra kínos csend? Az egész kicsit olyan, mintha már találkoztatok volna – ami persze elképzelhetetlen, hiszen hogy is felejthetnéd el ezt a különleges személyt? Pedig bármi megeshet; még az is, hogy egy korábbi életben már egymásba botlottatok! Íme 4 jel, aminek a segítségével te is beazonosíthatod, nálatok mi a helyzet.
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
Kos telihold: 4 csillagjegy, akinek most mindent újra kell gondolnia
1/4 Rögtön úgy érzed, hogy kötődtök egymáshoz
Alig ismeritek egymást, de máris úgy érzed, hogy bármit megoszthattok egymással. Míg másoknak hosszú hónapok vagy évek után tudtál elmesélni egy-egy rossz emléket vagy élményt, addig neki szinte rögtön képes voltál megnyílni. Miért?
Valószínűleg az lehet az oka, hogy a lelked felismerte ezt a személyt, és pontosan tudja, hogy egy korábbi életedben nagyon is szeretted és/vagy maximálisan megbíztál benne. Ez egyébként nem feltétlenül jelenti azt, hogy egykor szerelmesek voltatok egymásba. Az is lehet, hogy nagyon közeli barátok voltatok egy előző életben; a lényeg, hogy nem csak szimplán jól kijöttök egymással, hanem rögtön egy hullámhosszra került a lelketek!
2/4 Mintha mentálisan összekapcsolódtatok volna
Persze ez alatt nem azt értjük, hogy a gondolat erejével üzengettek egymásnak, megspórolva a több ezer forintos telefonszámlát. Ez valójában sokkal összetettebb ennél. Például üldögélsz a szobádban, és épp rá gondolsz, amikor hirtelen megcsörren a mobilod, és felvillan a neve a képernyőn.
Vagy beszélgetés közben előre tudod, hogy mit szeretne mondani, pedig még csak bele sem kezdett a témába. Sőt, még az is előfordulhat, hogy hiába vagytok egymástól több száz kilométerre, pontosan megérzed, milyen hangulatban van éppen. Ezt a fajta összekapcsolódást nagyon nehéz elmagyarázni másoknak, és még ennél is nehezebb megszakítani.
Amikor elmerülsz a tekintetében, rögtön egyfajta déjà vu érzés uralkodik el rajtad. Mintha már legalább egy millió alkalommal pillantottál volna bele a szemeibe! Tudtad, hogy néhány legenda szerint hiába éltél végig már például 4-5 életet is, hiába változott a tested folyamatosan, a szemeid mindig ugyanúgy néztek ki?
Méghozzá épp azért, hogy ha egy „ismeretlen ismerőssel” összefutsz valamikor, ennek segítségével képesek legyetek spirituálisan felismerni egymást.