Címlap / Életmód / Táplálkozás / Táplálkozási trendjeink – Kikophat a...

Táplálkozási trendjeink – Kikophat a hús a mindennapi étkezésünkből

„A nyugati világ polgárai számára az étel teljesen mást jelent, mint 150 évvel ezelőtti őseink számára. Akkoriban a hétköznapi étkezés inkább a létfenntartás eszköze volt.  A mai fogyasztó egészsége zálogaként gondol rá, tudatosan az általa egészségesnek vélt ételeket keresi és a gasztronómia divattá válásával hétköznap is érdekes, újszerű dolgokat szeretne kipróbálni” – mondta Salamon Csaba gasztronómiai szakértő.

5 kozmetikum, amire kár a pénzt költeni

Míg a 19. században a jobbára fizikai munkát végző lakosság számára az ételek tápértéke volt a legfontosabb, és az emberek étrendjét elsősorban az élelmiszerek elérhetősége, közelsége határozta meg, addig a ma emberét már kétségtelenül más tényezők befolyásolják. A városiasodás egyre nagyobb tömegek ellátását követelte meg. A jól szervezett áruszállításnak és kereskedelmi folyamatoknak köszönhetően az ételek elérhetősége ma már magától értetődő, a táplálkozás- és orvostudomány fejlődése pedig jelentősen hozzájárult az élelmiszerbiztonság javulásához.  Azóta azonban újabb szempontok is utat törtek maguknak.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/3
Következő»
⚖️KisokosBMI-kalkulátortesttömegindex és haskörfogat
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Váratlan telefonhívás forgatja fel a nyár végét: 3 csillagjegy érintett
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.