Ismerős a helyzet: éppen lefekvéshez készülődtök, amikor valamelyikőtök megjegyzi, hogy megint nem beszéltétek meg a hétvégi programot, vagy szóba kerül, ki mennyit dolgozik otthon. Fél óra múlva már ordítoztok, vagy ami rosszabb, dermedt csendben fekszetek egymás mellett, és egyikőtök sem alszik el hajnalig. Ez nem véletlen, és nem is azért van, mert ti különösen rosszul kezelitek a konfliktusokat. Egyszerűen kimerült állapotban próbáltok megoldani valamit, amihez friss fejre lenne szükség.
Mi történik az agyban, amikor elfogy az energia
A hosszú, sűrű nap végére az agy döntéshozatalért és önkontrollért felelős területe, a prefrontális kéreg jóval kevesebbet tud teljesíteni. Ez a régió felelős azért, hogy megfontoltan reagáljunk, ne vágjunk közbe, ne mondjunk olyat, amit másnap megbánunk.
Amikor fáradtak vagyunk, ez a fék meggyengül, és sokkal könnyebben veszünk elő olyan mondatokat, amelyeket egy kipihent állapotban sosem engednénk ki a szánkon.
Érdemes eloszlatni egy elterjedt tévhitet: a kortizolszint nem este a legmagasabb. Éppen ellenkezőleg, a stresszhormon szintje ébredés után 30–60 perccel tetőzik, majd a nap folyamán fokozatosan csökken, és lefekvés környékén éri el a legalacsonyabb pontját. Ha valakinél késő este mégis emelkedett a kortizol, az inkább a napi ritmus zavarára utal, például műszakos munkára, kiégésre vagy betegségre. Az esti ingerlékenységet tehát nem egy hormoncsúcs magyarázza, hanem a felgyülemlett fáradtság, az agyban egész nap halmozódó adenozin és a kimerült végrehajtó funkciók. Olvass még a témában
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Divat lett a valódi érdeklődés – A Z generáció már kifejezetten a „chalant” kapcsolatokat keresi
Életem legjobb híre volt, amikor megtudtam, hogy a szüleim elválnak
„Eszébe nem jutott, hogy segítsen az anyjának elpakolni” – Így mentsd meg magad attól, hogy a bejárónője legyél

A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






