Volt idő, amikor a nyár számomra egyfajta idővel szembeni verseny volt. Mintha három hónap alatt kellett volna bepótolnom mindazt, ami év közben kimaradt: baráti találkozásokat, utazásokat, spontán estéket, naplementéket, fesztiválokat, „kötelező” nyári élményeket.
A naptáram gyorsan megtelt. Egyik program a másik után, és közben valahogy mindig rohantam. Ha egy hétvégén nem történt „elég sok dolog”, már ott volt bennem a furcsa érzés, hogy lemaradok valamiről.
És mégis: amikor véget ért a nyár, sokszor nem tudtam pontosan megmondani, melyik pillanat volt az, ami igazán megmaradt. Inkább csak egy sűrű, kicsit fáradt emlékké vált az egész. Olvass még a témában
A igenek, amik közben apránként lefárasztottak
Sokáig nehezen mondtam nemet. Emlékszem olyan nyári estére, amikor már délután éreztem, hogy igazából nincs energiám elmenni egy programra. Mégis felöltöztem, elindultam, mert „ott kell lenni”, mert „jó lesz az”, mert „kár lenne kihagyni”.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
