Van egy mondat, amit szinte automatikusan kimondunk, amikor kezd túl sok lenni minden körülöttünk: „Most annyira bonyolult az életem.” Olyan megnyugtató ez a kijelentés! Mintha egy kis felmentést adnánk vele magunknak…
Ha bonyolult, akkor érthető, hogy nem haladunk, nem döntünk, nem lépünk semerre, hiszen itt nem lehet kapkodni. Ami bonyolult, azt jól meg kell rágni, minden szemszögből meg kell vizsgálni, kicsit félre kell tenni, majd valamikor újra elővenni a fiókból, hogy aztán ismét elkezdjük vele futni a jól ismert köröket. De vajon tényleg minden esetben kezelhetetlen az, amit tologatunk, vagy csak egyszerűbb kizárni azokat a dolgokat, amik már rég megérettek volna a lezárásra?
Jó ideig – és sokszor még ma is – az előbbi verzióra szavaztam. Kívülről nézve tényleg volt minden, amire rákenhettem a halogatást: munka, család, egyéb felelősségek, folyamatos alkalmazkodás, na és persze a remény, hogy magától is jön majd a változás. „Megoldódik!” Belülről viszont egyre inkább azt éreztem, hogy nem a feladatok mennyisége fáraszt el, hanem az a rengeteg „majd egyszer”, amit magam előtt tologatok. Olvass még a témában
Ez az egy dolog különösen fontos neked a szerelemben a csillagjegyed szerint
Melyik érzelem irányítja a reakciódat, világlátásodat? Teszteld!
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
„Átlagosnak lenni nem jó érzés, de sajnos azok vagyunk: te is, én is.” Tények pszichológusoktól, amit sosem mondanak ki hangosan
Amikor a „bonyolult” valójában csak kifogás
A halogatás ritkán néz ki lustaságnak vagy gyengeségnek. Sokkal elegánsabb álarcokat adunk rá. Olyan belső monológokat futtatunk a rendszerünkben, mint az „ezt még alaposan át kell gondolnom”, vagy a „csak nincs még meg minden információm a helyes döntéshez”. Ezek az első hallásra felelősségteljes mondatok a legtöbbször csupán időnyerésre és önáltatásra használatosak.
A furcsa az, hogy miközben azt hisszük, a várakozással energiát spórolunk, valójában épp az ellenkezője történik. Egy meg nem írt e-mail, egy el nem indított beszélgetés vagy egy halogatott döntés folyamatosan ott kering a fejünkben. Nem biztos, hogy kézzel fogható órákat vesz el az életünkből, mégis állandó készenléti állapotban tart.
Sokszor az agyalás több energiát emészt fel, mint az a tíz perc, ami alatt túl lennénk az egész beszélgetésen, vagy a határozott elutasításon.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






