Egyre jobban zavarták az ősz hajszálai. Egyre jobban zavarták a szigorú diéta ellenére is felkúszó pluszkilók, a bőre megereszkedése, a szeme körül sorra megjelenő szarkalábak, a félórába kerülő – ahogy ő nevezte – reggeli „tatarozás”, az álla alatt megszaporodó szemtelen szőrszálak, az egyre sűrűsödő szemöldök és bajuszka.
Kétségbeesetten próbált úrrá lenni a múló évek látható jelein: belőle profitált a kisváros fodrásza, manikűröse, műkörmöse, masszőrre, szoláriumosa, kozmetikusa, személyi edzője, butiktulajdonosa. Most is egy nívósnak – és meglehetősen drágának – titulált divatszalonban töltötte a délutánját egyedi ruhadarabok válogatásával, amikor a kirakaton át meglátta az utcán unokáit sétáltató középiskolai barátnőjét. Gyorsan kisietett hozzá – olyan rég beszéltek már egymással.
– Szia, Erzsikém! De régen találkoztunk… – köszönt rá a testes, ősz hajú asszonyra, aki először bizalmatlanul méregette a fekete miniszoknyában, és rózsaszín testhez simuló felsőben elé toppanó idegent. – Nem ismersz meg? Zsuzsa vagyok, a gímiből. Te voltál a legjobb barátnőm.
– Te jó Isten! Tényleg nem ismertelek meg… Nagyon csinos vagy… Mi van veled?
Percekig beszélgettek. Erzsike unokái egyre türelmetlenebbül toporogtak a felnőttek körül, rövid időn belül a türelmetlenségük hisztériába csapott át: s követelték nagyanyjuktól, hogy menjenek tovább. Telefonszámot cseréltek.
– Ne haragudj Zsuzsikám, de látod, hogy milyen izgágák… mennünk kell, de ígérem, rövidesen felhívlak, és egyeztetünk, mikor futhatnánk össze nyugalmasabb körülmények között – mentegetőzött Erzsike, majd elköszönt.
Zsuzsa sajnálkozva nézte az egykoron nádszálvékony barátnőjét, akit bizony kikezdett az idő vasfoga. Büszkén nézett farkasszemet a kirakatüvegben visszatükröződő önmagával: igen, ő még mindig vonzó, csinos, kívánatos – nem olyan trampli, mint Erzsike.
– Mi van, nyanya? Látom, tetszik, amit lát. Kár, hogy mással csak kiröhögteti magát… Bazári majom… – vetette oda foghegyről egy arra haladó kamaszokból álló csapat egyik tagja, majd gúnyosan kacagva továbbsiettek.
Zsuzsa állt a járda közepén – leforrázottan, szíve vadul zakatolt, fejében újra és újra visszhangzott: „bazári majom, bazári majom, bazári majom, bazári majom”.
Könnyein át nézte a tükörképét, s nem látott mást, mint egy agyonsminkelt, agyonbarnított, vörös műkörmeivel fogni is alig tudó, miniszoknyás, szikkadt 65 éves nőt, aki harcol az idővel – miközben szánalmasan nevetségessé teszi magát. Már nem sajnálta Erzsikét – szeretett volna ő is olyan lenni, mint ő….