Kétségbeesetten próbált úrrá lenni a múló évek látható jelein: belőle profitált a kisváros fodrásza, manikűröse, műkörmöse, masszőrre, szoláriumosa, kozmetikusa, személyi edzője, butiktulajdonosa. Most is egy nívósnak – és meglehetősen drágának – titulált divatszalonban töltötte a délutánját egyedi ruhadarabok válogatásával, amikor a kirakaton át meglátta az utcán unokáit sétáltató középiskolai barátnőjét. Gyorsan kisietett hozzá – olyan rég beszéltek már egymással.
– Szia, Erzsikém! De régen találkoztunk… – köszönt rá a testes, ősz hajú asszonyra, aki először bizalmatlanul méregette a fekete miniszoknyában, és rózsaszín testhez simuló felsőben elé toppanó idegent. – Nem ismersz meg? Zsuzsa vagyok, a gímiből. Te voltál a legjobb barátnőm.
– Te jó Isten! Tényleg nem ismertelek meg… Nagyon csinos vagy… Mi van veled? Olvass még a témában
Percekig beszélgettek. Erzsike unokái egyre türelmetlenebbül toporogtak a felnőttek körül, rövid időn belül a türelmetlenségük hisztériába csapott át: s követelték nagyanyjuktól, hogy menjenek tovább. Telefonszámot cseréltek.
