Percekig beszélgettek. Erzsike unokái egyre türelmetlenebbül toporogtak a felnőttek körül, rövid időn belül a türelmetlenségük hisztériába csapott át: s követelték nagyanyjuktól, hogy menjenek tovább. Telefonszámot cseréltek.
– Ne haragudj Zsuzsikám, de látod, hogy milyen izgágák… mennünk kell, de ígérem, rövidesen felhívlak, és egyeztetünk, mikor futhatnánk össze nyugalmasabb körülmények között – mentegetőzött Erzsike, majd elköszönt.
Zsuzsa sajnálkozva nézte az egykoron nádszálvékony barátnőjét, akit bizony kikezdett az idő vasfoga. Büszkén nézett farkasszemet a kirakatüvegben visszatükröződő önmagával: igen, ő még mindig vonzó, csinos, kívánatos – nem olyan trampli, mint Erzsike. Olvass még a témában
– Mi van, nyanya? Látom, tetszik, amit lát. Kár, hogy mással csak kiröhögteti magát… Bazári majom… – vetette oda foghegyről egy arra haladó kamaszokból álló csapat egyik tagja, majd gúnyosan kacagva továbbsiettek.
