A férfi percenként az órájára sandít, idegesen toporog, dobol az ujjaival a bevásárlókocsi markolatán. - Szerinted vegyek Áginak joghurtot? – fordul felé a nő. - Nem tudom. Vegyél, ha szereti. - S milyet vegyek: eprest, málnást, vagy őszibarack ízűt? - Nem tudom. De szerintem mindegy is – bármelyiket szereti-, ráncolja homlokát a férfi, és babrálni kezd a mobiljával. - Jó, akkor veszek, erdei gyümölcsöst- dönt a nő. - Végre! – sóhajt fel a férfi halkan, és elindul a pénztár irányába. - Várj! Még nem vettünk ásványvizet! – húzza vissza a nő. - De hát az a másik végén van. – méltatlankodik a ház ura, de megadóan követi a párját. Felpakolva térnek vissza, a férfi alig bírja tolni a kocsit. - Beállhatok végre a sorba? – kérdezi bosszúsan. - Igen. De mintha elfelejtettünk volna valamit. – mélázik az asszonyka. - Szerintem minden van, amit akartál- feleli határozottan. - Tényleg – pogácsa nem kellett volna? Azt mondtad, veszel magadnak. - Nem kell. Már nem vagyok rá éhes- pakolja fel a szalagra az árut, ellentmondást nem tűrő hangon a férfi. - Jól van, na, csak kérdeztem – szisszen fel a nő, majd cinkosan rám pillant. Mindketten ugyanarra gondolunk.
A férfi percenként az órájára sandít, idegesen toporog, dobol az ujjaival a bevásárlókocsi markolatán…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
